Néha előfordul, hogy egy kritikára bevállalt lemez csalódást okoz, vagy utólag úgy érezzük, mégsem a mi reszortunk írni róla. Ezzel a mostani koronggal például jelentős problémáim akadtak. Az első hallgatás után határozottan gyengének éreztem, ötlettelennek, erőtlennek. Ilyenkor két dolog történhet. Az egyik az, hogy erőt vesz magán a cikkíró, és kifújja magából a feszültséget egy alacsony pontszámmal. A másik az, hogy addig hallgatja, míg el nem kezd tetszeni. Ez utóbbival az a baj, hogy sérül az esélyegyenlőség, vagyis más lemezek, amik pl. a Hangpróbán jelennek meg, és nem „kell” írni róluk, szigorúbb elbírálás alá esnek.
A kéttagú moszkvai formációnak ez az első anyaga, és ezt megnyugvással vettem tudomásul, hiszen ilyenkor azért türelmesebb az ember. A 2010-es alakulás után két évvel érkezett Mila Ionova énekesnő.
Egy szűk három perces bevezető után az első dal kezd el hömpölyögni, és ezt sajnos szó szerint kell érteni, mert tényleg olyan a zene, mintha csak kiborult volna egy fazékból, egyrészt unalmas, másrészt ötlettelen is. Bárgyú klimpírozás hallatszik mellette némi torzítós gitár, de a legrosszabb az egészben a női ének. Elég nehéz eldönteni mondjuk, hogy a stúdiómunka, vagy a hölgy tudása az, ami kevés. Mármint hangilag.
A nyolcadik percnél begyorsul a dolog, de a szintetizátorhangok és a rosszul beszerkesztett gépi dob kiábrándító. Észre kéne venni, hogy a szintetizátor minden egyes hangszíne csak bizonyos tartományban működőképes. Tehát ha a C2 jól szól, az nem biztos, hogy a két oktávval fentebb leütött C4 nem lesz idegesítő.
A Фея című dal, ami magyarul annyit tesz, „tündér” egy kicsit összeszedettebb, viszont semmi nincs benne, ami egy kicsit is egyedi lenne. A srác hörög, a hölgy énekelget, az aláfestés meg lapos.
Később még Alexey is előveszi a dallamos énektudását, azonban a témái abszolút sablonok.
Egyedül a Covered with Sorrowban hallottam fogós dolgokat, a kétszólamos férfi ének miatt, és az azt lekísérő tényleg finom zenei megoldások képében. De ez csak megmentette a lemezt attól, hogy a csapnivaló zongoratémák és annak hangzása miatt lehúzzam öt pont alá.
Őszintén szólva, ha ez nem egy első lemezes formáció lenne, kegyetlenül lehúznám.
A Metal Scrap egy olyan kiadó, amelynél többnyire pénzes megjelentetések zajlanak. Vagyis a csapat fizet, a kiadó meg legyártatja a CD-ket, majd X darabot átad nekik fizetség fejében. Namost ez rendben is lenne, mivel elvileg mindenki jól jár… Csak az a baj, hogy az ilyen kiadónál a színvonal nincs garantálva, mivel mindent kiad, ami jön, csak fizessenek a kiadásért.
Idehaza is működik ilyen kiadó egyébként…
Ez a lemez egyértelműen sufnituning, viszont nem ártott volna még egy kicsit dolgozni rajta, ha már gyári, nyomott CD.
Ha a zenekar komolyan gondolja a folytatást, akkor véleményem szerint ennél jóval egyedibben kéne a dalszerzéshez hozzáállni, és ráfeküdni egy kicsit a VSTi-k mibenlétének a boncolgatására. Átgondolni, hogy hogyan működik a dob, mint hangszer, és kellően lefülelni a szintetizátor hangjait is, mielőtt bekottázzuk a szemplert.
Két dal meghallgatható itt:
<a href=”http://metalscraprecords.bandcamp.com/album/locus-titanic-funus-castus-lacrima”>LOCUS TITANIC FUNUS "Castus Lacrima" by Metal Scrap Records</a>
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.