Az újraalakulások vegyes érzelmeket váltanak ki a publikumból általában, gyakorlatilag köpködés és ujjongás kíséri ezeket az akciókat. Vannak viszont olyan bandák is, amelyek sosem oszlanak fel, de egy-egy lemez után sok éves inaktív periódusok következnek. Nos a Godspeed nem ezek közé tartozik, hiszen 19 év eseménytelenség egy banda életében azért több, mint inaktivitás.
Rövid története van ennek az anyagnak számomra. Egyetemista koromban, mikor piára is alig volt pénzünk, nemhogy kajára, megviselt testemmel gyakran fáradtam be valamelyik CD-boltba álmodozni (az egyikben meg lehetett hallgatni a CD-ket), viszont akkor, amikor a történet zajlott, pont céltudatosan kerestem ezt a kiadványt. Egy basszer zenész ismerősöm mutatta ugyanis, mivel ezen a lemezen két basszusgitár szól egyszerre. Hát mondom, ez nekem is kell. Kazin vettem meg, és valami eszméletlenül olcsón. A nagyon nem fogyó termékek nagyon megvételért könyörgő kosarában volt. Mint kiderült, a shockmagazinos Draveczki-Ury Ádámnak is megvan, és ő is ugyanígy jutott hozzá.
Az eredetileg Sludgetank néven megalakult Godspeed annak idején egy egész jól megfuttatott banda volt, olyan csapatokkal lépett színpadra, mint a Cathedral, a Dio vagy a Black Sabbath. Az egyetlen lemezüket pedig az Atlantic Records gondozta és a Skid Row Rachel Bolan-je producelte. Mindezen körülmények nem tűntek elégnek, hogy a csapat az ismertté válás útján el tudjon indulni, vagy csak a kitartás hiányzott, ezt igazából ők maguk tudnák elmesélni (további információt jelentős idő rááldozásával sem találtam róluk).
Az alakulás időpontja egyébként 1990-re tehető, és az Atlanticcal ’93-ban írták alá a szerződést, fél évvel azután, hogy megkezdődött a közönség által indított nyomás a banda felé, miszerint lemez kéne… Így 1994-ben az öt fiatal srác egyszeriben az Electric Lady stúdióban találta magát, hogy felvegyék a Ride-ot.
Az első dal, amely egyben a címadó, gyakorlatilag tényleg egy vágta, zeneileg doomos riffekkel, az ének viszont kíméletlen punk. David Blanch énekes-szövegíró (egyedül a Mind Blaster szövegét írta Chris Kosnik basszer) ezen nyikorgó, időnként pontatlan orgánuma végigvonul az anyagon, a két basszusból jövő dörmögést mintegy jól ellensúlyozva.
A Not Enoughnál jelentősen megtörik a lendület, mert bár húzós maga a dal, de az ének az előzőnél is idegesítőbben hathat, vagy csak a refrén Not Enoughjai. Viszont minden feszültsége, ziláltsága ellenére hat a nóta, talán épp azért, mert teljesen passzol a szöveghez ez az idegesség.
Ami ezután jön, az viszont számomra a kilencvenes évek közepének egyik legjobban eltalált metalnótája. A Hate egy kőkemény heavy metal riffre épül, majd a refrénben egy kiábrándult „oh no” jön, utána a megszállott ember kétségbeesett kántálása.
A negyedik és ötödik tétel egynek is hihető, hiszen a lassan hömpölygő, elmebajos felhangokkal átitatott Abstract Life a Stubborn Ass belassult részének, felvezetőjének hihető. Az a bitang nagy basszusriff főleg olyan helyre van bepakolva, ami nagyon váratlan.
A stílus színesedik ezek után, hiszen a Born and Raised hard rockba hajlik, az ezt követő Houston St-ből meg szinte kirobban a basszusgitár időnként. A Mind Blasterben meg hatalmas doom riffek sorakoznak egymás után és valóban szétblasztolja az agyat.
Mára már egy kicsit tömény nekem ez az anyag, de darabokban hallgatva nagyon jól elszórakoztat. Lányos szentimentalizmusomnak meg külön táp az ahogy visszaemlékezek azokra az időkre, mikor a Sony walkmanommal mászkálok a városban épp valamelyik pótZH elől menekülve a nihilbe…
A lemez jogi kötöttsége, ahogy figyelem, időközben megszűnt, mivel a csapat a hevenyészett honlapjáról azt ingyenesen letölthetővé tette.
Vágtázzanak Önök:
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.