Számomra gyk. a semmiből bukkant fel a talján Fuel From Hell hajlakkos, tupírfrizurás, fejkendős, zakós legénysége. Pedig a bio szerint már 1998 óta zenélnek, a jelenlegi album pedig immár második a sorban. Debütalbumukról a Vampira klipjét állítólag egész nagy ováció fogadta, mindamellett pedig egy Mötley Crüe tribute albumon is leróhatták tiszteletüket példaképeik iránt. Egyik-másik tag neve is tipikusan glames: Steve Eighteen, Max Velvet… Az öttagú együttes stílusa tehát nagyjából már eme tényezők alapján belőhető.
Nézzük a rövidke bevezetés után a muzikális részt! Az Electrified kellemes dallamrakenroll partizósan – némiképp az L.A. Guns-t idézve (a FFH turnézott is Traciiékkel odahaza Olaszországban), ahogy a nagykönyvben elő van írva, se több, se kevesebb. A klipesített Poison Whiskey már kissé másabb irányt mutat, tkp. egy faja Backyard Babies/Black Crowes mix, zongorás kalimpálással a háttérben. A hangyányit a Vains Of Jennára (R.I.P.) hajazó Nowhere In The Night-tal valahogy nem tudtam mélyebb barátságot kötni, túl közepesnek érzem, egyedül az ének menti meg.
A Some Girls újra egy tökösebb tétel, itt a gityósok ujjai füstölnek is rendesen! 🙂 A D.A.D. agressziója, lendülete is befigyel itt pöppet.
Phil Lasher énekhangja szerencsére nem az a tipikus mikiegérhang, amit a glam/sleaze stílusban már jól ismerhetünk, hanem adottságait tekintve teljesen más tartományokban mozog. Kifejezetten erős dallamokra is képes, ezt mindjárt a nyitónótában megmutatja. A Bon Jovista irányultságú Send Me Your Love-ban újból előkerül a zongora, ám a semmilyenségtől ez sem menti meg a nótát. Újabb tétel (szerintem legalábbis), amit simán lehagyhattak volna.
Az Anything Goes cím alapján nyilván egyből felszisszennek sokan, gondolom én, ám nem Guns feldolgozásról van szó az Appetite-ról. Korrektül indul, de a refrén ellaposítja sajnos. It & Wasted címmel érkezik a következő sleaze himnusznak szánt téma. Nem rossz, nem rossz, de azért a svédek ehhez kétségtelenül jobban értenek. A Midnight is – címéhez méltóan – egy őrült éjszakázáshoz íródott opus. Majd felidézik röviden és tömören, mi történt ’89 decemberén (December ’89). Ez a dal ugyancsak a jobbak közül való, még a Rattet, Great White-ot is felidézte bennem.
A kissé visszafogottabb kezdést követően ismét felpörög a hangvétel az utolsó előtti trackben (Bad Jane). Újabb csúcspont számomra a korongon; garantált favorit lesz ebből, amennyiben játsszák koncerteken. Legvégül a Szerelem házába (House Of Love, ez sem East 17 átirat) kalauzolnak olaszaink, méltóan lezárva a Sunset Strip feeling által szinte végig uralt albumot.
A Sadjo Studios-ban felvett anyag szépen, naturálisan megszólal, minden egyes gramm zsírt leszedtek. Tény és való, hogy ez a fajta muzsika élőben ültet igazán seggre, ettől függetlenül van annyi kakaó benne, hogy otthoni körülmények között is el lehessen kagylózgatni. Borító gyanánt ugyanakkor valami sokkal fantáziadúsabb külcsínt képzeltem volna el; könyörgöm, egy ilyen stílusú csapat ne elégedjen már meg egy snassz csoportképpel!
Akinek a fentebb sorolt bandák mondanak valamit, továbbá kedveli a Bang Tango-t, Tigertailz-t, Dangerous Toys-t, megpróbálkozhat nyugodtan az anyaggal – ám túl nagy újítást ne várjon tőle! Ez egyelőre még kevés az első ligához, ám az irányvonal szimpi és az énekhang gazdája sem egy elveszett tehetség! Egy hetessel meg van nekik előlegezve a bizalom.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.