Egy szép, igényes digipack csomagolásban juttatta el hozzánk első anyagát a román Targ3t legénysége. Már az első hangok berobbanása falhoz csap; amilyen erőteljes megszólalást az egyik gitáros, Adrian Uritescu stúdiójában kikevertek, annak alapján az ember el se hinné, hogy a szomszédos Romániából hall egy zenekart és nem a tengerentúlról. Vagy netalán Skandináviából.
Szóval elsőként a Half God robban arcunkba, s még ha nem is félistenek a srácok, azért a potenciál bőven ott lakozik bennük. Különös, de a társulat már 1998 óta (vagyis jóval azelőtt indultak, mielőtt az általuk művelt stílus trendivé vált volna) létezik hazájuk undergroundjának aktív szereplőjeként, ám eddig nem nagyon keveredtek reflektorfénybe. A riffek falbontóak, az énekes pedig fába szorult féreg módjára orbibál, ami így leírva nem tűnik nagy különlegességnek, de ha azt mondom, hogy igyekeznek kalandozni a metalcore és a djent határmezsgyéjén, amennyire a stílushatárokon belül csak lehetséges, akkor már kizárhatjuk a sablonosság fogalmát. Minden számnak vastag staccato riffek képezik az alapját, erre jön rá Ionut Olariu főleg üvöltős, ám olykor dallamokat sem nélkülöző vokálmunkája. A második szám (Faith) riffje elég durva Ektomorf nyúlásnak tűnhetne, amennyiben nem vinnék bele a témába a djentre oly jellemző csavarokat. Az Obey témája szintén valahonnét nagyon ismerősen csengett (talán a Periphery lehet a ludas?), ám a közepén megbúvó spoken word betét kifejezetten feldobja. Mellesleg erre a számra forgattak klipet. Utána a magányt zenésítik meg a románok az Alone képében, ez a szerzemény kifejezetten Fear Factory-s megoldásokat tartogat. A Chemtrails ugyancsak hasonló vonalon halad nagyjából, annyi különbséggel, hogy a refrénje akár közérthetőnek is nevezhető, továbbá ebbe a tételbe is elrejtettek egy spoken word részt a végére (ez a vonal valamiért eléggé fekhet nekik).
Az I’m Done breakdownos riffjéről paradox módon még a mi Watch My Dyingunk is eszembe jutott, bár a mieink kicsit betegebbek. Habár a fiúk régi zenekarokat neveznek meg hatásaikként, érezhetően az újabb fémzenei áramlatokat is engedték beszivárogni muzsikájukba, miközben fabrikálták nagylemezüket. Amolyan kakukktojásként itt figyel a korongon egy román nyelvű kompozíció is (Povestea Oricui); mondjuk elsőre érdekes módon alig tűnt fel, hogy nem angol nyelven szól az ének. A Félelemgyár hatása megint csak bekúszik, hallhatóan egyik legfőbb hatása lehet a Targ3tnek. A The Left And The Righttal kissé lelassulunk amúgy Meshuggah közelien, de közben balról és jobbról egyaránt érnek letaglózó ütések. A címadó tétel nekem a Zuul FX-et idézte kissé; amolyan kimért, betonozós modern metal(core) zúzda indusztriális puttyogásokkal a háttérben. Következő számmal arra szólítanak fel, hogy ki ne próbáljuk. Ez a Never Try, aminek nyaktörő tempóit tényleg csak a legedzettebbeknek ajánlatos otthon kipróbálni. 😀
A Stand Up már hardcore-osabb húrokat penget, a Guilty pedig egy jóval tempósabb, ebbe kimondottan thrashes részeket is rakosgattak a fiúk. Rafináltságukra vall, hogy azért egy kíméletlenül lassú, satuba szorító kiállással ezt is megtörik itt-ott, a vége felé pedig meglepő módon szimfonikus aláfestést hallhatunk. Ezt sem néztem volna ki belőlük.
.
Összességében nem kell, hogy égjen az arcuk a Faceburn miatt; tök jó, hogy elküldték hozzánk. Most már csak élőben kellene célba venniük minket (ha már idevalósiak a szomszédba).
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.