Hallottál már az Architect Of Seth-ről? – Ha igen, akkor elég nagy valószínűséggel a legnagyobb underground arcnál is undergroundabb lehetsz. – Ha pedig még nem, akkor majd most jól megismered. – Valószínűleg ez így most nem hangzik túl jól, de elárulom: nem is lesz az. – Már csak a zenei megvalósítás minősége miatt sem, hiába áll mögötte egy olyan kiadó, mint a Great Dane Records.
No, de komolyabb mederbe terelve a szót, a fent nevezett francia – és most már duóként működő – együttes még 2006-ban alakult, amelynek a „The Persistence Of Scars” az első hivatalos első albuma. A közvetlen az alakulás utáni két demó után viszont egy viszonylag hosszú csend következett, amelyet a zenekar atyja, Paul Rousseaux (Mylidian, Black Tears, ex-Diktat) csak tavaly tört meg először. S, hogy a „zenekar” debüt albumát milyen skatulyába is tudnák belesulykolni? Nos, a zenekar lobogóján nagy fenen a tech-death metal felirat díszeleg: Ehhez társul némi Death és Pestilence fűszerezés, továbbá valamilyen megfoghatatlan szürke árnyként az egész albumra rátelepedő filmzenei hatás.
Miután a stílust érintő nagy kérdéseket rendbe 
raktuk, a közel 38 percnyi korongon egy hét tételből álló dalcsokorral találjuk magunkat szembe. De az album első végighallgatása után rá kell jönnünk, hogy – amit a minimalista booklet is sejtet – ez nem egy bármikor hallgatható album. Messze nem hat egyből.
Igazából a teljes koronggal nem az a baj, hogy sufnituning hangzással bír, hanem az öncélúság. Ráadásul Paul „bácsi”, nem könnyíti meg az anyag amúgy sem könnyű befogadását. – Meg sem mertem számolni, hogy sokadik végighallgatás után hány, de hány téma veszett el… Ezek után pedig nem is tudnám megkövetni azt, aki már meghallgatni sem meri a fenti anyagot. Annyit azért elárulhatok, hogy olyasmit kell elképzelni, mint amikor a Dream Theather zenészei leállnak death metal témákkal jammelni egy vízzel teli kripta folyosóján.
Persze az igazi műértők majd megpróbálkozhatnak az albummal, de igazán széles körben sajnos nem fog célközönséget találni magának az korong. – Pedig jó témák sorakoznak rajta, csak épp’ nem sikerül arcot adni a produkciónak. – Ezért sem emelnék ki egyetlen egy számot sem az albumról. Annyira avantgarde, hogy az ember nem tudja, hogyan is kezelje, mert folyamatosan úgy érzi, mintha őt magát felejtették volna ki belőle. A gitár is csak úgy csinál, mintha szólózna, s ez egy idő után roppant fárasztó tud ám lenni, ráadásul minden más hangszer a háttérbe szorul. – Pedig egy Chuck Schuldiner, Ihsahn, Patric Mameli szintű s tudású úriember áll az egész hátterében.
Majd legközelebb meghallgatom, ha sikerül igazi dalokká formálni a gondolatokat. Mert így óhatatlanul is eszembe jut a pornó, mert ugye sem abban sem ebben nincs érzelem. Egyszerű iparosmunka az egész.
7,5/10.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.