Slayer
Christ Illusion

(2006)

DrSatan

2006. augusztus 27.

0

Pontszám

10

Nagyon vártam már ezt a lemezt és nemcsak azért, mert az előző stúdióalbum, a God Hates Us All is bizony már öt éves, hanem mivel a neten apránként elcsepegtetett dalok egy igazán bikaerős albumot sejtettek. Na persze, King mesterékben nem lehet csalódni, ők aztán nem fognak semmiféle mai trendhez alkalmazkodni.

Tom Araya egy gyors, lendületes lemezt ígért és tényleg, az album légkalapácsként döngöl végig a hallójáratokon. A Flesh Storm tökéletes kezdés, a gyors, energikus kezdést kimértebb, de súlyosabb döngölés váltja fel. Dave Lombardo visszatért és játékával válik igazán azzá a Slayer, ami: gyilkossá!

A Catalyst-ban ismét brilliáns váltások jönnek, tényleg bravúros amit ez a négy fickó művel! A Skeleton Christ nem lesz a keresztények vasárnapi miséző éneke… Gonoszul riffel a King/Hanneman duó, Tom Araya pedig dühtől fröcsögve köpködi az igazság szavait. Ezek a srácok nem kegyelmeznek!

Az iraki háború a témája az Eyes Of The Insane-nek, alapvetően egy visszafogottabb, döngölősebb darab doomos beütéssel. Jön a Jihad, melynek érdekes gitárintrója keleties témát hoz. Ezt azért szoknom kellett, de maga a dal az album egyik leggyorsabb száma, Lombardo itt bizony bemutatja, miért is tartozik a thrash-dobosok krémjéhez.

A tempó marad a Consfearacy-nál, mely dalban az isteni gitárpáros olyan szólókkal kápráztatja el a hallgatót, amivel egyszerűen lehetetlen betelni. És jön egyik személyes kedvencem a lemezről, a Catatonic, mely olyan kegyetlenül jól eltalált doomriffel van felfegyverkezve ami tuti hogy bárkit lever a lábáról. Egyébként tipikusnak mondható Slayer-dal, pörgő lábdobbal, eszméletlen nagy riffekkel és punkos dühvel.

Először a Black Serenade-del voltam úgy, hogy talán ez már annyira nem fogja meg a fantáziámat, de most, két-három hallgatás után már biztos vagyok benne, hogy ez a dal is szükséges ahhoz, hogy egész, kerek legyen az album csakúgy, mint anno a legendás Reign In Blood volt. A Cultot már meghallgathattuk előzőleg a neten amolyan kedvcsinálónak és bizony remek választás volt. Tökéletesen mutatja be a lemezt, megvan ebben a dalban minden, amitől kötelező az album minden trash-fanatikusnak.

Zárásként pedig jön még a lemez legbrutkóbb tétele, a Supremist. Grindos begyorsulás, síró-rívó gitárok, szinte érezni Lombardo izzadságszagát, nagyon metal! Egy gránát ez a lemez és ez a dal a gyutacs: ha kihúzod, óriási energiákat szabadíthatsz fel.

Nincs mit tenni, a Christ Illusion most még „csak” egy tökéletes Slayer album, de évek múltán már a Reign In Blood és a Hell Awaits mellett fogjuk emlegetni. Ebben akár fogadni is mernék.