Iszonyatosan nagy rögöket gurított az élet az IXXI negyedik nagylemezének munkálatai elé, ami bizton állíthatom, hogy alapjaiban rengette meg a csapatot is, nem csak a lemezmunkálatokat. A 2009-es Elect Darkness után már a nemzetközi black metal térképen is előkelő helyet megszerző banda úgy tűnt, hogy megállíthatatlan. Azonban a sors, az egyik alapító és oszlopos tag, ideológiai iránytű, Jonas Bergquist értelmetlen halálával mást diktált, mint amit az élet sejtetni engedett. Jonas, azaz művésznevén Nattdal (Lifeloverben – „B”) mindösszesen 25 évet élhetett meg. 25 évének aktív zenészi évei alatt a Lifelovernek megszületett négy kiváló nagylemeze, az IXXI három nagylemezzel gazdagodott általa, még az Ondskapt is profitált Jonas tehetségéből gitárosi és grafikusi munkájának köszönhetően.
A kiváló zeneszerzői vénával megáldott Jonas egyaránt jól kezelte a gitárt, a zongorát és otthonosan mozgott a vokális és a grafikai önkifejezés területén is. Az IXXI-ben kizárólag dalszerzői, gitárosi feladatokat látott el, aminek eredménye egy jól felismerhető, tradicionális, nem sebességorientált hangzásvilág kialakítása lett. Az Elect Darkness anno egy végletesen lesorjázott, groove alapú nagyrészt közép és közép-lassú szikár black világ képét festett le, aminek szélsőséges mivoltát Totalscorn torokmetszett vokalizálása teljesítette ki. Ahogy a zenekarban betöltött központi szerepének köszönhetően a Lifelover Nattdal halála után be is szüntette tevékenységét, úgy az IXXI jövője is erősen kétségessé vált elvesztésének köszönhetően. Erre az agónia közeli állapotra ráerősített még a kezdetektől jelenlévő harcostárs, Totalscorn 2009-es távozása is. Az alapító csapatból így egyedül az Ondskaptban is érdekelt Acerbus maradt hátra, aki úgy döntött, hogy új énekessel minden nehézség ellenére elkészíti a csapat negyedik, Skulls n Dust-ra keresztelt nagylemezét.
Alapvető kérdésként merült fel bennem, hogy Nattdal elvesztése és Totalscorn kiválása mennyiben befolyásolja a már kialakult IXXI hangzásképet, vagy máshonnan nézve, mennyire lesz képes az alapjaiban megrendült csapat megtartani az identitását. A válasz egy határozott: „részben”. Alapvető hangzásbeli változás, hogy az új torok, Outlaw orgánuma sokkal konszolidáltabb, mélyebb tónusú és összességében halgatóbarátabb, mint Totalscorn átmetszett torokból bugyborékoló pokoljárása volt. Az persze szubjektív, hogy ez a hangzásbeli változás előny-e vagy hátrány. Egy biztos, könnyebben hallgatható. A másik alapvető változás természetesen a gitártémákban keresendő, hiszen érezhetően kiveszett a Nattdal képviselte Darkthronos, Thornsos, mondhatjuk szélsőségesen autentikus érzésvilág és hozzáállás a zenéből. Ennek helyét egy teltebb, inkább a skandináv és lengyel black/death-re jellemző hangulat vette át. Természetesen a groove-os középtempós megközelítés megmaradt és így is sikerült szinte mindegyik tételbe belevarázsolni emlékezetes és ötletes megoldásokat. Azonban az összkép most sokkal komorabb, úgy Behemothos értelemben. A black’n’rollos, punkosabb, heavy metalosabb megközelítés Nattdallal együtt veszett ki az IXXI zenei tárházából.
Komor egy lemez a Skull n Dust, aminek befogadása egyszerre feladat és élmény is, hiszen a hagyományőrzés és a szikárság sosem volt még ennyire domináns mint most. Azonban az eddigi szertelenséget, blackes nihilizmust egyfajta komorság és komolyság váltotta fel, ami lehelet finoman tolta el a zenekart egy másfajta zenei ösvényre. Ha eddig Nattdal szerepének köszönhetően tagadhatatlan volt a zenei és szellemi rokonság a kései Darkthronnal, Sarkéval, akkor most ellenérzés nélkül meg kell említeni párhuzamként a Kholdot, Nidingr-t, Rev 16:8-at, Valkyrja-t de még valahogy a legutóbbi Behemoth letisztult szellemiségének kísértése sem hagy nyugodni. Bár természetesen a lengyelek teátralizmusa és barokkos, baldachinos, tömjénfüsttől terhes légköre távol ál az IXXI által képviselt összképtől.
Összességében egy komorabb, szikárabb, könnyebben megfogható és keretek között kezelhető irányba mozdították el a körülmények a csapat zenéjét, ami talán egyben minden eddiginél könnyebben befogadhatóbbá is vált. Azonban igazságtalanság lenne nem kiemelni azt is, hogy mennyire hallani és érezni a végeredményen Nattdal hiányát, amit Acerbus tisztelettel töltött fel saját megoldásokkal. Természetesen ezt a hiányérzetet bárki orvosolhatja a már kőbe vésett Nattdal lemezek újrahallgatásával. Az IXXI pedig túlélt és talpra állt, tisztességesen helyt állt. Ajánlott mű, csak haladóknak!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.