A Taake és maga Hoest emblematikus része a klasszikus norvég black metal szcénének. Ha a Taake előzenekart a Thule-t is beszámítjuk, akkor Hoest fekete miséje immáron 22 éve töretlenül tart. Engedjétek meg így pár héttel 2015 előtt a felfele kerekítést. Hoest kétségtelenül emblematikus karakter a stíluson belül, aki most hatodik nagylemezéhez érkezett a Taake-val. A csapat kifejezés igazából már nem bír valódi értelemmel, hiszen az öndefiniáló 2008-as Taake című negyedik nagylemezzel kezdve Hoest egymaga képviseli a „csapatot”, koncerten kiegészülve session zenészekkel. Manapság ez egyáltalán nem meglepő húzás, illetve hát a radikális és sokszor zavaros eszméket valló kreatív zenészek gyakori útja ez. Elég csak Hoest értelmetlen horogkereszt-festéses német koncertjére gondolni. Főhősünk azt a szokásos keresztényellenességet, norvég mitológiai kötődést, a sötét szolgálatát és a többi blablablát tűzte zászlajára ami az alapelvek mellett annyi féle egyéb felhanggal bír. A végeredmény szinte minden esetben zavaros és az elképzeléseit túl komolyan vevő zenészek emberi elszigetelődéséhez vezet. Már alapvető buktató a sátánizmusban, hogy a sátán maga a keresztény kultúrkör szerves részét képezi, így a sátánizmus maximum elvekben lehet ellenpontja a jézusi kereszténységnek, de nem tagadhatja magát a vallást. Aki a vallást tagadja, az meg ugye nem lehet sátánista, hiszen sátánka csak egyszerűen egy másik szereplője a keresztény kultúrkörnek, nem tagadása annak… Erről egy külön cikket is lehetne írni. Na szóval félre téve a logikai bukfenceket a black metal ideológiai hátterében, itt van nekünk a Stridens Hus.
És ha minden maszlagot lerántunk a Stridens Hus-ról, akkor marad egy zenei utazás a klasszikus norvég black csapatok alapjaira felépítve, de erősen sajátos zenei megoldásokkal megáldva. Mert bizony Hoest rendelkezik eredeti elképzelésekkel, mi több, erős és működőképes zenei víziókkal, amik a Taake-t kiemelik a nagy fekete maszlagból. Elég csak a Noregs Vaapen-en hallható benjo szólóra!!! gondolni, de kiemelhető a Stridens Hus számtalan apró finomságának számító „black idegen” zenei megoldásai is. Ilyenek a wah pedál használata, és a klasszikusan ’70-es éveket idéző szólóhangzások is. Bár most akkora pofont nem kap a zeneileg túl komolyra hangolt black tábor, mint amit a benjo szóló képviselt, azért a 44:56-tól induló lovagló tempót a háttérben kopogtató dobverők ismét egyfajta fricskát, intelligens zenei humort képviselnek (fülessel hallgatva jól kivehető). Természetesen ezek a zenei finomságok nem fedik el azt az egyértelműen klasszikus és tradicionális black alapot amire az egész zenei monumentum felépül. A gyakori középtempós blastok, az élesen csattogó basszus, a rideg gitárhangzás egyértelműen és tagadhatatlanul black, ami hangzásképében leginkább a Carpathian Foresttel és a Darkthrone visszatérése környékén művelt dolgaival rokon, de megemlíthető akár a Satanic Warmaster is. A felhánytorgatott csapatok koncentrált zenei gyűlöletén felül azonban a Taake erősen táplálkozik Quorthon hagyatékából is, hiszen a fel-fel bukkanó „óóó”-zós viking háttérkórus és a merengősebb, dallamosabb megoldások kétségtelenül a Bathory epikusabb pillanatait idézik meg. Mind e mellett a hangulatoknak minden eddiginél nagyobb teret engedve megjelent egy olyan enyhe melankólia is, ami számomra a kései Shining szintén egyre zeneibb megjelenésére hajaz.
A 2008-as Taake lemezzel a már egymagában útnak induló Hoest zenei víziója most már a harmadik lemezéhez érve határozottan megmutatja azt az utat, amit a Taake képvisel. Vagyis maga Hoest, hiszen az utolsó három lemezen igen egységes és a korai albumokhoz képest sokkal zeneibb interpretációja hallható az annyira jellegzetes északi black metalnak. A jellegzetességet pedig a klasszikus paneleken felül emelkedő, számtalan gyökérből táplálkozó színtisztán zenei megoldások jelentik. Ez lehet, hogy a vaskalapos black fanoknak nincs ínyére, én azonban üdvözlöm ezeket a változásokat, hiszen a jó black metal csapatok közül kiemelkedve a Taake egy egyéniséggel és egyedi megoldásokkal operáló jelenséggé nőtte ki magát az évek alatt, aki még így is vastagon black metal. Semmit sem tagad meg a múltjából. A hangzás ismételten kristálytiszta és kellemesen „meleg”, közérthető és szellős, ami minden kis zenei megoldást és részletet enged érvényesülni és kibontakozni. Erős számokkal teli, könnyen hallgatható és szórakoztató zenei utazás a Stridens Hus ami számtalan csemegét rejt magában az egyszeri hallgató és a szakma irányában is.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.