Szóltam!
Tehát adott egy műfaj, adottak a hangszerek, adottak a zenekarok, és adottak azok tengernyi ötletei, témái.
A norvég kompánia, csak 2009-től feketíti be az égboltot, de az Imperator című lemezzel számomra kiterített minden lapot, levágta az adukat az asztalra, hallok mindent, amit csak szeretni tudok a black metalban.
Ritkán születik annyira kötetlen hangvételű zene, mint ez a szörnyeteg, ilyen terjedelmű meg szinte soha…
Aki azt mondja, hogy ez a színtér még mindig mentes a trendektől, nagyobbat nem is tévedhetne. A black metal is egy üzletág lett, leginkább pont ott, ahol megszületett (tudom, hogy sokan nem a skandináv színteret tartják az anyaméhnek, és van is részigazság ebben, viszont a műfaj ténylegesen talán ott „tisztult le”). Nos itt semmiféle olyan megnyilvánulást nem hallok, ami üzleti megfontolásra utalna, színtiszta ösztönkitörések váltják egymást, ahogy illik is csinálni ezt.
Ez a lemez két és fél óra hosszú!!! Hallottam olyan véleményeket, hogy ez kritikán aluli, és felháborító… Hmmm… Hol van az előírva, hogy hány perc lehet egy lemez? gyanítom, a szél onnan fújhat, hogy bizonyos kritikusok valami perverz berögzülés miatt csak egész lemezeket szeretnek hallgatni elejétől a végéig, és jelen esetben a bandát szeretnék büntetni, mert olyan hosszú anyagot rakott össze, ami egyvégtében gyakorlatilag hallgathatatlan.
Vagy a másik gond…
Főleg a mainstream rocksajtó állt rá manapság a mennyiségi termelésre. Rövid lapharmad – lapnegyed – hasábos (tököm tudja, hogy hívják ezt a tördelők) cikkek születnek időnként, mert a cél, hogy minél több kiadvány szerepeltetve legyen, valamint, hogy a kritikus úgy érezhesse, hogy ismeri a világ minden metal lemezét.
Szidják a túltermelés miatt a bandákat… 35 percnél hosszabb lemezt írni meg egyenesen vérlázító.
Szerintem meg inkább el kéne fogadni, hogy ma már képtelenség mindent végighallgatni, mivel nagyobb tempóban születnek a zenék, mint a hallgatás sebessége.
De nem baj, a mainstream sajtó káderei már nem döntik le a saját korlátaikat, így illúzióim nincsenek arra vonatkozóan, hogy az ilyen mélyen szántó, összetett és nagyon értékes anyagok megkapják azt a figyelmet, amit érdemelnek, hiszen Úr Isten, egy hét el kell menjen legalább a kiértékelésére!
A Sun on Earth heavy metalos sikolyai, a Holy Metamorphosys pszichedeilája az Apoph-Ra női vokálja a Pneuma: Sidpa Bardo akusztikája, a Stellar Masturbation szédelgése, a RENGETEG ambient tétel, és dalbetét mind-mind szerves része lehet ennek a fantasztikusan szabad zenei műfajnak. Ha valaki azt hinné, hogy a két CD-s kiadvány első fele még a black színtéren mérve is túl merész vagy különc, az mit szól majd a második koronghoz!
Szükséges kielemeznem a lemezt lépésről-lépésre? Dehogyis! Egyébként is, egy méteres cikk lenne, ha ezt elkezdeném, meg különben sem hiszem, hogy erre kíváncsi itt bárki is. Rábízom a fülekre ehelyett a benyomások megfigyelését. Tessenek rámenni!
Annyit viszont mindenképpen meg kell jegyezzek, hogy a kiadvány gyönyörű, harmonikus, részletesen kidolgozott borítót kapott. Dupla digipakként jelentette meg a Barghest és a Terratur Possessions, és kazettán az előbbi. A grafikai feladatokat a brit Ali „Xenocblood” Horn látta el.
Pistike66 ajánlotta nekem ezt a cuccot, vagy talán Perszepeta, aztán voltam olyan szadista, hogy be is küldtem két és fél évvel ezelőtt egy HPra. Ahogyan az várható volt, a pontszámok 10 és 0,5 között oszcilláltak. Úgy éreztem, Kark énekes, gitáros, basszer és Malach Adonai dobos megérnek annyit, hogy megemlítsük az Imperatort a Fémforgácson.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.