Nem vagyok a hazai beat korszak tudora (sem), a Metro – Omega – Illés hármas közül egyedül az Illést ismerem valamennyire. Az Omegától hallottam sok dalt, de a Metro gyakorlatilag nekem teljesen kimaradt. Most azonban nem a beat korszakról szeretnék beszélni, hanem az Illés feloszlása után létrejött szupergrupp, a Fonográf 1984-es Jelenkor című lemezéről, a „fehér albumról”.
Miért is lett ez a borító hófehér? Hát azért, mert az eredetit betiltotta az MSZMP. Az 1999-es újrakiadás készült végülis azzal a borítóval, amit akkor eredetileg szerettek volna Szörényiék. De nemcsak a külcsín lett megtépve, egy dal, az Olvadás is le lett róla tiltva.
Mi is a cikk apropója?
Fogalmam sincs, nem szoktam a cikkjeimet időzíteni. Ha erre készültem volna, akkor talán a szilveszteri Illés koncert (mármint a TVben leadott felvételre gondolok) idején írtam volna meg.
Nagyon szeretem ezt a lemezt, Anyámék rengeteget hallgatták a Tesla lemezjátszón.
A hazai rockszíntér egyik kiemelkedő ékköve ez a kiadvány. Érdekes megfigyelni, hogy a rock and roll és népzene ötvözéséből táplálkozó Illés hogyan váltott a nyolcvanas évek stílusjegyeit ötvöző rockzenére. Igaz, a Fonográf első lemezei még inkább illés-szerű zenével operáltak.
Le kell szögezzem, hogy Szörényi Leventét a legeslegjobb hazai énekesnek tartottam mindig és tartom ma is. Erős, kemény férfihang, érzelemmel teli, pontos. Bródy pedig szövegírásban jeleskedett akkoriban, zenei és pláne énekteljesítménye nem rúghatott labdába a banda többi tagjáéi mellett.
Volt egyébként Bródy esetében más is, ami miatt kilógott a csapatból, de ez talán egy másik cikk témája lehetne egy másik magazinban, próbálok a zenére szorítkozni. Mellesleg a Jelenkor lemez elkészítésében zeneileg nem is vett részt.
Plusz adalékként szolgál Szörényi Levente testvérének Szabolcsnak, a stabil vokálja, ki ne ismerné azt a jellegzetes mély orgánumot. És persze Tolcsvay László is énekel, aki neki az ellentéteként a magas énektémákat szolgáltatta.
Ha már szóba hoztam a szövegeket… Az Illésnél és a Fonográfnál soha nem hallhattunk összecsapott kín-rímeket, vagy besenyőpistabácsis szótagtorlódást… Itt minden patent, és a helyén van. Elég belegondolnunk, hogy az amúgy minőségi zenét játszó Bikiniben milyen botrányosan ócska szövegek tűnnek fel időnként. Ugyanígy a Beatrice-ben, esetleg a Republicban. A Republicban mondjuk legalább a zene is ócska, szerintem minden idők talán legrosszabb hazai zenekara volt (Cipő – bocsáss meg).
Én Emp barátomhoz hasonlóan nagyon rühellem a politikus zenét, vagyis azt a jelenséget, amikor valamely oldal mögé odaállva egyéni véleményünket préseljük bele a hangjegyekbe, ezzel buzdítva valamelyik ideológiai oldalt csápolásra. A Fonográfnál azonban a helyzet más, mivel egy éppen rohadó politikai rendszer foglyai voltak, részükről bátor cselekedet volt a rendszert bírálni. És nem utolsó sorban olyan dalszöveget írni, amit a célközönség ért, de a cenzorok ostobaságára alapozva ezeket megbújtatni olyan művészien, ahogy az Illés vagy a Fonográf tette, az már valami.
A könnyedebb hangvételű, de lendületesen indító Tiltott forrás után a bluesosabb A show folytatódikban Szörényi hatalmasat énekel, hangja hasít, tarol. Majd Tolcsvay finom, fátyolos dallamaival vezeti fel a Három az igazságot. Mögötte akusztikus gitár. A Vihar előtt az egyik legerősebb dala ennek a remekműnek. Refrénje valóságos lázítás…
Azok a cenzorok valóban ultraostobák lehettek:
„Sötét felhők alatt járok, hosszú évek óta már.
Életemben ritka vendég a bánat oldó napsugár.
Zárulnak sorra az ablakok az ajtók,
fülledt a csend vihar előtt.
A lelkemre támadnak komor látomások,
s úgy szeretnék szelíd esőt
Jöjj hát sikoltva zúgó szélvihar
Vakító villanás
Mennydörgő robaj
felhőszakadás.
Csak szakadjon fel a szívemről ez a bénító nyomás…
…és akkor tán lenyugszom”
A korong B oldala tartalmazza az igazi zenei esszenciákat. A Visszatéréstől kezdődnek a valóban progresszívebb darabok. A két utolsó tétel pedig, tehát A bengázer és A jelenkor ítélete valóságos robbanásnak számítanak számomra, annak idején a lemezjátszón ez a kettő pörgött a legtöbbet.
A lemez hangzása hordozza a kor hibáit és erényeit, valamint az akkoriban gyakorlatilag semmiféle vezérfonalat nem követő magyar hangmérnöki munkát. Az ének és a szövegek jól kivehetőek, a dob valahol a semmi határán nyomul totális dinamikátlanságban (nem a hangereje rossz, hanem azon kívül talán minden), a gitár az csak úgy van. A basszus minden frekvenciát hordoz, amit tilos beletenni (gondoljunk csak a Várj még című nóta elején a felvezetésre)… A billentyűk meg a digitális korszak születésekor jelenlévő minden szörnyűséget hallatják. Mindegy, nem számít, behallunk a témák mögé, és az a lényeg…
Főleg lényegtelen a nyervogásom amiatt, hogy három fantasztikus énekes viszi el a hátán az egész alkotást. És persze a kiváló dalok, a nagyszerű váltások, a ténylegesen izgalmas pop – rock zene. A dalok nagy többségét Móricz Mihály és Tolcsvay írta, Szörényi Levente kettő dalnál jegyzi magát.
Aki szeretne egy gyors kört tenni a nyolcvanas évek zenei világában, és egy olyan énekes vezette banda lemezét lefülelni, aki ma sem rejti a véleményét el, de általában inkább a higgadtság jellemző rá, mint a lángolás, annak csak ajánlani tudom a Jelenkort.
Szörényi Levente: ének, gitár
Móricz Mihály: gitár
Tolcsvay László: ének, billentyűk
Szörényi Szabolcs: ének, basszusgitár
Németh Oszkár: dob
A 1984. december 14-i búcsúkoncerten Szörényi Levente kinyilvánította, hogy kivonul a színpadi zene világából, a Fonográf feloszlott.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.