
A death’n’roll egy kicsit nekem megtévesztő volt, mivel a stílusról nekem a Crack Up – Buttoxin’ Bloom lemeze, vagy a General Chaos, esetleg az Entombed témareleváns, és kicsit elvetélt zenei kirándulása ugrik be. A Sinatras máshonnan közelíti meg ezt a kérdéskört. A felhánytorgatott csapatok mocsok és dög orientált értelmezésével ellentétben, a paszta hazájában a napos órák arányában, a mocsok kicsit hátrébb szorult és inkább az ’n’roll-on van a hangsúly. A talján srácok zenéjének szerves részét képezik a Pantera-groove-ok és a blues hatások is (technikai megoldásokra gondolok, nem kell nagyon megijedni). Ezek az érzetek egyfelől a death jelzőt erősen felpuhítják, másrészt adnak a daloknak egyfajta modern metal érzetet is. F.L.A. Sinatra vokalista is sokkal inkább hoz modern metalos énektémákat, mint morózus dühkitöréseket. A groove orientáltság és a Pantera párhuzam mellett nekem sokszor beugrott egy-egy gitártémánál az a tipikus amcsi southern hangulat is. Na, persze a Pantera is onnan származik… A hangzás elvárhatóan bivaly és vastag, talán a vokál megint az a pont, ahol még lehetne fejlődni a megszólalásban. Összességében a legmorcosabb All or Nothing-ot találtam a legizgalmasabb szerzeménynek, talán ez a dal fedi le leginkább azt, amire az egyszeri ember a death’n’roll hallatán számít.

Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
