Pestkult
Soul Collector

 
 

Azt hiszem, nem mindent kell megkajálni. Nem mindent kell túlszofisztikálni és mindenféle művészetet belemagyarázni, keresve az önigazolást, vagy egyszerűen csak valamiféle elit érzést kreálni azzal a hazugsággal, hogy ott is értéket lát az ember, ahol nem biztos, hogy van. Nem lesz attól senki sem a konzumtársadalommal szemben álló, hogy ha a karácsonyi nagybevásárlás közben ezerszer elmondja, hogy mennyire utálja az embereket, a költekezést és az egész képmutatást ami ezzel jár. Nem hiszem, hogy egy pajkos összekacsintással megemlített Pestkult név bárkit és bármit kiemel abból, ami. Persze, művészetnek lehet mondani egy vödör festékkel leöntött vásznat és performansz művészetnek lehet mondani a köztér közepére bohócruhában odaszaró embert, aki közben pajzán dalokat énekel. De a szar az szar marad. A művész elmegy, az esemény elfelejtődik, az indítékok és a hatásmechanizmus kifutja az idejét és ezek után ott marad a földön egy bűzölgő szarkupac, amibe ha véletlenül belelép az ember, akkor nem az jut eszébe, hogy részesévé vált valami különlegesnek…

A Pestkult – Soul Collector címre hallgató debütlemeze egy ilyen szarkupac és nekem sikerült belelépnem. Most pedig ezen az íráson keresztül vakarom le magamról a szagló, gusztustalan masszát ami a cipőtalpamon éktelenkedik. Pedig ez a szarkupac is művészetnek indult. Legalább is a gondolat biztosan megvolt mögötte. A három művész (hívjuk most így őket, megadva a tiszteletet legalább az alapelgondolásuknak) nyilvánvalóan úgy futott neki a Pestkultnak, hogy most jól szembehelyezkedve mindennemű elvárásnak, társadalmi és zenei konvenciónak, megalkotják az ultimatív szart. Tűztek bele egy kis lobogót is. A zászlócskán pedig az a jelige szerepel, hogy „primitív vagyok, tehát intelligens vagyok”. Van egy kis bökkenő. A black metalba oltott neopunk nihilizmus oltárán nem lehet feláldozni a célt. Az eszközt lehet megtalálták a srácok a Darkthrone nihilizmusában, a Carpathian Forest betegségében és a korai Venom páratlan zenészi pontatlanságában, azonban egy dolgot elfelejtettek. Attól, hogy a kezükbe veszik a fázisceruzát, még nem lesznek villanyszerelők. A szarság művészete nem önnön jogán válik művészetté, hanem a kontextusba helyezés folyamatától. Az, ha felveszem ahogy fingok, böfögök és hugyozok a budiba, attól az nem kinyilatkoztatás, hanem a fingásom, böfögésem és hugyozásom felvétele lesz csupán. Amikor Natterfrost felveszi a hányását, vagy szarását, akkor az bizony egy Mask of The Slave vagy egy The Suicide Song kontextusába kerül elhelyezésre. Mindez ott és akkor értelmet, többletjelentést nyer el.

A Pestkultnál valamit nagyon félreértettek a srácok. A Soul Collectort nem kell megmagyarázni, mint ahogy a tölgyfa és a gyengéden lengedező tavaszi szélfútta margaréta között száradó magányos kutyaszart sem kell megmagyarázni. A Soul Collector minden tekintetben szar munka. Innen nézve elérték a srácok a céljukat.