Solus / Vrag
Awakening of the Hungarian WitchWoods MC

 

Nem vagyok nagy híve a hazai black vonalnak. Mike666 kollégával ellentétben a színtér egyoldalúsága fáraszt. Ez az egyoldalúság a nekró, raw, kályhacsőben zenélő bakonyi panda különítmény jellegű megfejtésekben testesül meg. De, tegyük gyorsan tisztába! Nem az ő létük zavar, hanem a modernebb, magasabb produkcióval, és tempóval operáló bandák teljes hiánya. Ja, azokat ne vegyük már ide, aki beprogramozza a dobgépet 380 bpm-es blastra és nyenyerél rá. Én olyan bandákat hiányolok, mint a Dark Fortress, az 1349, vagy mondjuk a Mgla, vagy Massemord és hasonlók. Hogy ezek szinte teljes hiánya minek tudható be, arra van elméletem, de nem most fogom kifejteni. A hosszas szabadkozás ellenére még is belevágtam a Solus és Vrag – Awakening of the Hungarian Witch Woods címre hallgató splitjének megismerésébe, ami egy 2013-as kiadvány. Az aktualitását a Neverheard Distro és a Fekete Terror Productions mostani újrakiadása szolgáltatja. Gyorsan elébe megyek a dolognak. Ez esetben most a félelmem alaptalan volt, de mint mondtam, nem ezen raw – hangulatorientáltabb vonal virágzása zavar…

A split kazi egyik oldalán a Solus szerepel négy dallal, a másik oldalán a Vrag két hosszabb lélegzetvételű nótával, amolyan part I. és part II. koncepcióval megfűszerezve. Annyit mindkét formációról tudni kell, hogy egyszemélyes multihangszeres „bandákkal” van dolgunk, ami mostanában egyre divatosabb. A külső kontroll hiánya azonban rejteget veszélyeket, szerencsére nem ezen kiadvány esetében. Be kell valljam, hogy a Solus baromira megfogott! Bár mindkét formáció hasonlóan középlassú és méltóságteljesen vonuló hangulatorientált black metalban utazik, valahogy a Solus csípte el azt az iszonyatosan meditatív és hipnotikus hangulatot, amit eddig leginkább a Burzum – Filosofem lemezén éreztem. A lassan körbeforgó, szomorkás dallamfonalra felfűzött, elkeseredett vokál tökéletes párosát alkotja annak a melankolikus és szuicid hangulatnak, ami igen hatásosan képes az embert katatón zenehallgatási állapotba taszítani. Az elvágyódás és a misztikum, a természet tisztelete és a belső gyötrődés tökéletes elegyet alkot ebben a négy dalban (amiből az egyik dal egy Marblebog feldolgozás). A hangulatok ereje okán nekem sokszor visszaköszönt a Summoning – Stronghold lemez hatása is, de csak érzet szintjén. A Vrag két dala is teljesen rendben van. Az Avarlélek tételek szép lassan vonulnak, kellemesen el lehet merülni bennük, bár kevesebb kiugró zenei hangulatot tartalmaznak számomra, mint a Solus dalok. Nagy erénye a splitnek, hogy egész hasonló hangulatban, hangzásban és érzésvilágban gondolkodott a két Művész Úr. Az egységes, szép kiadványba „préselt” split az összegzésen, közös megjelenésen és egyfajta, lélekrokonságon felül azonban óhatatlanul magában hordozza az összehasonlítás lehetőségét is. Önnön jogán mindkét formáció kiválóan hozza a stílus követelményeit és erényeit, azonban mind a tempók terén, mind a zongora, szinti és szerkezeti változatosságok miatt számomra a Solus az az oldala a kazinak, ami nagy kedvenc marad mind amellett, hogy a Vragot sem tekerem át.

Még egy dolgot nem tudok nem megemlíteni… Ezek pedig a szövegek, amik jelen esetben is magyarul szólalnak meg, mint megannyi hazai stílustársnál. Nálam ez a része általában a legnagyobb buktatója egy hazai bandának, stílustól függetlenül. A zene hallgatása számomra egy kapu, amin keresztül a saját belső univerzumom tárul fel. A zene írása a zeneszerző számára egy nagyon hasonló kapu, amin keresztül pedig az ő saját belső univerzuma nyílik meg a külvilág számára. A kettő között a kapcsolati pont a zene. A kettő közötti legnagyobb különbség pedig a dalszöveg. A szöveg ugyan is már annyira személyes élményeken és személyes asszociációkon alapul, ami sokkal kisebb eséllyel találkozik a hallgatóéval, mint maga az univerzális érzelmi nyelvként is emlegetett zene. Mivel én speciel úgy érzem, hogy határozott és kialakult belső képem van a világról és magamról is, ezért nekem nehéz megtalálni a kapcsolódási pontot mások szövegeivel. Így én minden esetben a szövegek terén a konszenzusos angolt preferálom. Ezen split esetben is előfordult, hogy egy-egy szövegrésznél úgy éreztem, hogy jobb ha nem értem. Semmi extra gáz nincs, de én nem tudok ezzel a mondandóval és nyelvezettel maradéktalanul azonosulni.

Na, volt itt most dicséret bőséggel és egy cseppnyi böködés is. Ez utóbbi viszont annyira személyes, hogy remélem a csapat nem veszi a szívére… A kiadvány mint mindig hibátlan, erre garancia a Neverheard neve. A zene a Solus esetében számomra kövér 10-es, a Vrag legyen egy kellemes 8-as, így a végeredménynél kiegyezünk egy erős lábakon álló 9-ben! (Az ‘A’ oldalon szereplő „Velünk ér véget ” c. nóta zenéjét D. (Solus) szerezte és játszotta fel, a szöveget Vrag írta és énekli. A nóta bónuszként került fel erre az újrakiadásra, az eredeti 2013 -as kiadáson nem szerepel.)