A 31 és fél perces olasz rettenettel folytatnám a Satanath ámokfutást. Az olasz Nyx hét éve létezik, és ez az első lemezük. A klasszikus felállás, miszerint dob-basszus-gitár-gitár/ének (inkább a thrashben klasszikus) adott. Ez lehet a nulladik információnk a hallgatás előtt. Aztán első körben az ember ugyebár átfutja a dallistát, aminél a ténylegesen első információ a dalok hossza. Itt ez elég változatosan alakul, hiszen két és féltől hat percig változnak a hosszak, plusz találunk az anyagon három darab 31 másodperces operarészletet.
A Mayhem jut eszembe néha, amikor a Unhedonistic Phrenomophobia című dalban pengetnek az arcok. Zaklatottan összetett a dal, elsőre nem is áll össze minden. A tébolyfaktor később, csak fokozódik. A Reverteris például tajtékozó tengerre hasonlatosan indul, és igazából az ének megérkezésekor sincs még határozott hangnem. Még alig hat perce szólt a korong, és máris idegesített. Hanem aztán a harmadik percben feloldással szolgál Danilo és Angelo a két gitáros a kétszólamos kitartottakkal. Persze a kezdeti fülbántalom visszatér, és immáron már nem csak a hangulati összképben, hanem célzatos disszonanciával. Elég hatásos, és tervszerűségre utaló pillanatok ezek. A szerzemény középrészének a belassulása és az ezalatt hallható mormogás már a sokadik dimenzióba fordítja át a Hairesist.
Ha eddig úgy éreztük, hogy kirívó, amit a turiniak csinálnak, akkor a Aliquam Hortabantur Mori egyenesen a hallgathatatlanságot súrolja. A vokális megoldások nagyon elviszik az olckúlt ultra olckúl felé.
A lemezt tulajdonképpen egyszerű a dolgom megítélni. Magamtól biztosan nem hallgatnám, de régimódi arcok nagy örömüket lelhetik benne, a Hangpróbán is sokat szoktunk ilyeneket pörgetni. A hangzás viszont az a fajta, amit csak dicsérni tudok. Lényegretörő, erős megszólalás. A negatívum a szokásos: kevéssé változatos az ének, ráadásul az összképet tovább rontja az elég egyszerűre vett szövegelés. Sor eleji mondatkezdések, kétszavas sorok… El tudnék képzelni még némi dallam / kétszólam /harmóniamunkát a gitárosok részéről, de akkor pont arra fordulna a lemez, ami nekem tetszik, így a valódi célközönség fordulna el tőle. Jó ez így, maximum nekem nem ér annyit.
A Vacula Productions és a Satanath közös gyermeke ez a kiadvány, a külcsín pont okés. Nem tudnék digipakot elképzelni egy ennyire nyers zenéhez. Mondjuk eleve nem vagyok digipakbuzi. Szépek, jók, de semmivel nem tartom többre őket, mint a hagyományos CD plusz booklet kivitelt.
Koncerten lehet ennek a fajta nagyon nyers zenének nagy hatása. Hazai mezőnyben a Purulent Ritest hasonlítanám ehhez, csak az még pucérabb. Többet nem tudok róla írni. Rövid is ahhoz, hogy több impulzus érjen.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.