
A Promo 2015 (hangulatos cím…) húsz percben igyekszik megjósolni, mi várható a csapattól a jövőben. Hogy mivel is van dolgunk ebben a három dalban, azt nem is olyan egyszerű megfogalmazni, hiszen nem egyértelműen black vagy death metalról van szó, a különféle hatások pedig más irányba is elterelik a produkciót. A példaképeik között megemlítenek mindenfélét a Mayhemtől a Death-ig, de a zenéjükről ez csak nagyon keveset árul el. Talán a Mayhem olyan szinten eszébe juthat az embernek, hogy Michiel van Schooten énekes hangja több helyen is (főleg a Maze of Delusion dalban) emlékeztet Csihar Attila orgánumára. Hárman is hallatják a hangjukat a demón, ezért aztán változatos a vokál, ami sokat számít. A hagyományosabbnak mondható black metal károgás, a death metalos hörgés és az extrémitást fokozó, elvetemült, nyers énekhang mindent megtesz az ügy érdekében.

Zeneileg sem unatkozunk egy percig sem, bár azt nem mondanám, hogy az újdonság erejével hatna rám a demó. Mindenesetre, panaszra semmi ok, mert akadnak jó témák a három szerzeményben, és a tempó tekintetében sem kell monoton tekerésre számítani. A black metalos élt kidomborító szakaszok inkább a stílus mai szellemiségét, jegyeit viselik magukon, vagy úgy is mondhatnám, hogy sikerült a kornak megfelelő csupasz ridegséget megteremteni a témákkal. Ez többnyire a Caduceus című darabra jellemző. A Praedormitium pedig inkább death metalos megközelítéssel íródott, azon belül is az egyszerűbb megoldásokra épül, kétlábdobos szőnyegre fektetett riffekkel és szólókkal. A dalban egy thrashes középrész is felüti a fejét, ahogyan a Maze of Delusion kilenc percében is, de ezek a megoldások semmivel sem növelik a dalszerzés minőségét, főleg az utóbbiban hallható barátságos riffelés ismerős ezer helyről, nincs semmi szükség rá. Szerencsére nem tart túl sokáig, hamar visszatérnek az izgalmasabb témákhoz, amelyek során szép akusztikus dallamok is felcsendülnek, majd a kiállást követő riff és szóló mutatja meg a leginkább, hogy a The Shiva Hypothesisben megvan a potenciál, hogy egy ténylegesen kiemelkedő anyag szülessen legközelebb.
<a href=”http://the-shiva-hypothesis.bandcamp.com/track/caduceus”>Caduceus by The Shiva Hypothesis</a>
A hangzásról pedig annyit, hogy sosem jöttem volna rá, hogy demóról van szó. Sokszor komplett nagylemezek nem szólnak ilyen jól. Összességében azt kell mondanom, hogy ami üzenetet egy demó hivatott közvetíteni egy zenekarról, azt a Promo 2015 maximálisan meg is teszi. Ha legközelebb a The Shiva Hypothesis nevet ismét az utamba sodorja a sors, érdeklődve fogom kézhez venni a kiadványt. Merem remélni, hogy nem EP 2016 címen fog kijönni.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
