Nakka
Человек-завод

A rzsevi székhelyű zenekar egy egészen fiatalnak mondható halálmetál brigád, de szerencsére kellően mocskos mind hangzásában, mind pedig szemléletmódjában ahhoz, hogy egy kicsit is felfigyeljünk rájuk, és nagy vonalakban ennyi. – De mi azért csak nem érjük be ennyivel. – Az már csak természetes, mint ahogyan az ilyen zenekarok esetében az szokott lenni, hogy kemények, mint a vídia, és az ember csak kapkodja a levegőt a súlyos pofonok után. – Szinte el sem hinnénk, hogy a horda műfaját tekintve sokkalta inkább hat death metalként, mint grindként. – A háttérben azért megjegyezném, hogy istenien kitalált grooveokal „húz” a zenekar, szóval akár még táncolhatónak is mondhatóak a nóták.

Ha pedig a polgártársaknak volt szerencséjük elég jól megismerni a 2013-as Человек-завод albumot, nem kell félni, mert az Электродофреник album taktusait hallva sem változott túl sokat a zenekar. – Persze számunkra leginkább az „ember-gyár” a fontosabb tollvonás a zenekar életében, ezért inkább térjünk is vissza az albumhoz.

Had kezdjem azzal – még mielőtt bárki a szememre vetné – hogy megkaptam, hogy sokszor agyondicsérem a legtöbb hozzám került albumot, pedig nagyon nem kéne. Hát… Akkor most megpróbálom agyonsavazni ezt a Nakka lemezt.

A számomra idegesítően hosszúra nyílt bevezető után már majdnem azt hittem, hogy valami Slipknot reprodukcióval lesz dolgom, olyan törzsi riffeléssel léptek elő a srácok a Горб felcsendülő dallamaiban. Természetesen erről egy pillanatig szó sincs, hiszen Gella Bezumenko személye gondoskodik arról, hogy megkapjuk az igazi vokális sokkot. – Csak félve merem kiejteni a számon, hogy egész Európában nincs olyan férfi, aki akárcsak versenyre is kelhetne személyével, mind súlyos rönkök cipelésben, vagy akár liternyi vodka elpusztításában is. – Csak zárójelben jegyezném meg, hogy nem kissé sikerült felhúznom magam a nóták elején illetve végén végigpöffeszkedő pár másodperces orosz nyelvű párbeszédektől, hiszen az anyanyelven felcsendülő részletek rejthetik a dalok igazi pikantériáját, valódi utalásait. – Most meg mi „nyugati” gyerekek maradtunk ki a jóból. – Mia culpa. Megállapítottam, hogy persze, az én orosz anyanyelvi ismereteim is hagynak némi kivetnivalót.

Sajnos, a zenekar által alkalmazott zenei recept az album előrehaladtával sem igazán változik. A nóták állnak egy egyszerű egyszerű „ZS”-re hangolt gitárból, taglóként is használható basszusból és egy törzsi dobból. – Persze mindez olyan fűszerezéssel, ami csakis az orosz zenekarra lehet jellemző. Nem csíp, nem mar, de tartós fogyasztása csakis kifejlett és felnőtt zenehallgató példányoknak ajánlott. – Az is csak mértékkel. – Szóval, csak szeretném megemlíteni, hogy a zenekar erőssége leginkább abban rejlik, hogy nem kell túl sokat gondolkodni a nótákon. Nagyban erősíti ezt a megállapítást az album egyetlen angol nyelvű nótája, a Mirror is. Ott sem kapunk igazán kapunk többet az előzőeknél, mint azt, hogy miként kell beosztani három percet, s telezsúfolni tömény agresszióval.

A komoly társadalomkritikát megfogalmazó dalszövegek azonban kellemes csalódást jelentettek a zenekarral kapcsolatban. Az elgépiesedés, a technológiától való függés vitathatatlan. Hova tart az ember, megmaradhat-e igazán szuverén lénynek, vagy magával sodorja a technika? – Igaz, ha megváltást, vagy útmutatást nem is kaphatunk, de magunkra ismerhetünk a szövegekből, s ez talán elég ahhoz, hogy egy pillanatra megálljunk az ember apokalipszisbe vezető útján. – Ezek után kijelenthetem, hogy a Nakka nem kimondottan egy könnyű vasárnap délutáni sziesztára való zenekar, pláne nem az a „kiszolgált” és elkényeztetett európai zenehallgató számára. Nem is található itt más, mint súlyos lánctalpakkal és kompromisszum nélkül mindenkit bedaráló agyrém. – Talán amíg mi is ráeszmélünk, hogy valami igazán nagyon nincs rendben, addig is tartsuk meg a humorérzékünket, küldjünk le pár üveg! vodkát, s próbáljuk meg élvezni a zenekar különös és groteszk világát és klipjeit.

7.75/10