Solidity
An Abnormal Collection

Hazánkban nem igazán beszélhetünk túlzottan burjánzó technikás melodeath/progthrash/US power zenei életről. Talán egy kezem is elég lenne ahhoz, hogy ezeket a zenekarokat felsoroljam, de szerencsére ezt a szűk kört bővíti – vagy inkább erősíti – most a budapesti Solidity múlt hónap első felében megjelent első nagylemezével.
 

A zenekar album premierjével kapcsolatban, korábban már olvashattatok itt a Fémforgácson egy bővebb interjút a csapat frontemberével, Kovács Attilával. Amiből megtudhattuk, hogy az album nyolc dala egy-egy emberi lélek vívódását tárja elénk mindig más-más szemszögből.

A technikás melodic death, progresszív thrash-t játszó csapat zenéjét leginkább olyan neves bandák jellemvonásaival tudnám párhuzamba állítani, mint a Scar Symmetry, a Nevermore, a Dream Theater és a Hypocrisy. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint album indító daluk, a The Collection rövid elektronikus nyitány utáni robbanékony feszes riffelései és modern, összetett progresszív témái, amik mondhatni gerincét képezik az egész lemeznek. Az ezt követő Abnormal Syndrome a zenekar egy agresszívebb, death metalosabb arculatát mutatja meg. Ezzel ellentétben a My Sickness és az As Dark As You Wish a komplexebb progresszív groove-ok felé veszi az irányt, jó adagnyi professzionális húrszaggató szólóval megspékelve. Attila eddig sem fukarkodott változatos (tiszta/hörgős) énektémáival, de itt mintha még az eddigieknél is jobban játszana hangterjedelmével.

Solidity - Mercy Denied Forever

Számomra az album csúcspontja József Attila – Tudod, hogy nincs bocsánat című versének átdolgozása, angol címén a Mercy Denied Forever. Akár egy Hypocrisy-féle éhes gyilkoló gép lopakodik be hallójáratainkba, ahol agresszív szaggatásai, zúzdái bársonyos kézként simogatják a dobhártyáinkat, csak úgy, mint az Insomnia finoman összehangolt, rétegenként felépülő tematikája, amiben egy iszonyat jó gótikus atmoszférájú énekdallam is bele lett préselve. A Clockwork és az album záró The Village 100%-osan magába foglalja a Solidity „ezerarcú” zeneiségét. Értem ez alatt az erőszakosan sikálós death melódiákat, az US power-t, a már gerincként említett változatos dallamokra épülő technikás riffelést, valamint a változatos, többszólamos, néha már grindcore-osan röfögő ˝scream˝ énekdallamokat, aminek eredménye egy modern, teljesen egyedi, de mégis egységes megszólalású erős anyag.
 

Az An Abnormal Collection egy igazi összetett, komplex album, ami vegyes hatásainak köszönhetően üdítő színfoltja lesz a hazai zenei paletta eme szűk rétegű perifériáján.