Constraint
Enlightened by Darkness

Hangszeres tudással nem rendelkező metal rajongóként valahogy mindig is úgy képzeltem el az „első zenekaromat”, hogy kezdetben feldolgozás nótákat játszunk, majd ha a kedvünk úgy hozza, akkor saját dalok megírásába kezdünk. Nem lenne szokatlan megoldás, hiszen száz és ezer banda alakult meg ezen elgondolás mentén, köztük az olaszországi Modenából származó Constraint, akik kezdetben szimfonikus metal feldolgozásokat játszottak, majd megalakulásuk után egy évvel, 2012 decemberében megjelenítették az első demójukat. Az első nagylemezükre azonban négy évet kellett várni. Lássuk (halljuk) mit hoztak össze!
 

A Behind the Scenes azonnal egy jellegzetesen Nightwish hangulatú tétel, ami a sokak által a csapat legjobbjának tartott Once c. lemezére emlékeztető momentumokkal kápráztat el, a Talking Dumbs viszont már egy sokkal metalosabb, kissé poweres darab, gyönyörű gitármelódiákkal és érdekesebb tempóváltásokkal. Örömmel hallgatnám tovább ezt a vonalat, de a The Ending of Time ismét változtat, kicsit nagyobb szerepet kap a billentyű, illetve az énekhang is közelebb kerül klasszikusabb opera világához.
Igazi hangulatfokozót viszont az Illusion of a Dream biztosít. A felhasznált népi hangszerek és a lassú tempó révén kettéválasztja az albumot. Ezen a ponton Epica hatásokra lettem figyelmes, amit a soron következő The Birth tovább fokoz, kissé gótikusabb riffjeivel, alternatív hangulatával talán a legsúlyosabb tétele a dalcsokornak, melyet szép gitárszóló ékesít. Sajnos ezen a ponton érződik az album megszólalásából hiányzó „ütőerő”, az a tényleges „hasba rúgó” gitárhangzás. Szomorú, mert a srácok tényleg kitesznek magukért!
A korong igyekszik jóvátenni a hibát, ezért a csodálatos hegedűjátékkal bemutatkozó Breathing Infinity képében igazán izgalmas pillanatokkal találkozom, különösen érdekes az, ahogyan a hegedűszólót szinte észrevétlenül folytatja a gitárszóló. A kettő úgy olvad össze, hogy szinte észre sem venni és már az elektromos hangszert hallgatom! Számomra a címadó nem okozott különösen sok örömöt, mindössze arra volt jó, hogy több Epica hatást fedezzek fel az olasz csapat zenéjében. Ellenben az Autumn Hymn ismét a Nightwish felé kacsint ki, gyönyörű ballada!
Abszolút csúcspontként azonban a záró tétel, az Oniria szolgál! Itt aztán megtalálható minden, ami ebben a lemezben jó: fantasztikus népi hangszerek, szélsebesen zúzó riff, neoklasszikus gitárszóló és végre az énekesnő (nem csak) operásan énekel! Fogós tétel, abszolút telitalálat!

Beatrice Bini egy képzett, angyali hang, viszont a végső keverésben nem érzem azt, hogy maradéktalanul eggyé válna a többiek játékával. Talán némileg több hangerő vagy bátorság az ő részéről – engedd ki nyugodtan a hangod! – segíthetett volna ezen, így növelve az album élvezeti értékét. Hogy végtére is ebből vagy a maszterből kifolyólag esik nehezemre megérteni a szerzemények üzenetét, azt nem tudom, mindenesetre a kisfüzet olvasása nélkül meglehetősen elveszett lennék.
 

Így a cikkem végére azért töredelmesen bevallom, hogy egész szokatlan tőlem az, hogy szimfonikus metalhoz nyúljak, de a Constraint a maga profi, mégis undergroundos kiállásával, felkészült tagjaival igazán figyelemre méltó zenekar. Ki tudja, ha sikerül ügyesen élniük a lehetőségeikkel, akkor akár az egész földrészünket behálózó turnékon láthatjuk majd viszont őket, egy lemezszerződéssel a tarsolyukban!