Sisilisko zenéje egy modern pszichedelikus/folk doom népzene, szövegét tekintve pedig egy modern népmese. Aminek története két olyan barátról szól, akik 2013 novemberében Svédország északi részén elvonultak a nagyvilágtól, hogy egy elhagyatott ipartelepen rögzítsék 4 dalos természet által inspirált, Waldeinsamkeit című akusztikusan balladás kislemezüket.
A két zenészbarát, Albin Boman és Peter Engpvist története természetesen nem lenne kerek Martin Nilsson – hangmérnök, producer, Jacob Enlund – dobok, csörgők, Erik Toresson – basszusgitár és Emma Boman segítsége nélkül, aki a kislemez The Mare című dalához kölcsönözte csodálatos női vokálját. Hátuk mögött hagyva a biztonságos nagyváros falait, elhatározva, hogy előző, 2013 nyarán készített kislemezük a Prepare To Die/Under Your Skin gyökereitől még mélyebbre ásva bemennek egy olyan rideg téli elhagyatott erdőbe, ahol minden kopár és látszólag élettelen.
De ez csak látszólag van így. Hisz ez az erdő, amit ha kívülről szemlélünk szemünknek zord és tudatunknak minden földkupaca, hajlott ága ijesztő. Melynek mélyén az emberek által isteni tulajdonságokkal felruházott lények élnek az élet és a halál szoros, természeti szimbiózisában. Az erdő, ami ismeretlen, de mégis meleg otthonként csábít, hogy megossza veled ölelő ősi titkait.
De ez csak látszólag van így. Hisz ez az erdő, amit ha kívülről szemlélünk szemünknek zord és tudatunknak minden földkupaca, hajlott ága ijesztő. Melynek mélyén az emberek által isteni tulajdonságokkal felruházott lények élnek az élet és a halál szoros, természeti szimbiózisában. Az erdő, ami ismeretlen, de mégis meleg otthonként csábít, hogy megossza veled ölelő ősi titkait.
A Sisilisko zenéje felfedi mindezt, és paradox módon meg is mutatja mindazt, amit hétköznapi, városi emberként már csak filmekben vagy olvasott legendákban élhetünk meg. Szemünk elé tárja a természet mind azon szépségeit, amitől elfordultunk, s ami helyett a város „biztonságos” életét választottuk. Szemünk elé tárja azt a csodát, ami rohanó napjainkban már nincs is jelen, vagy amiről azt hittük, hogy ismerjük, és nélküle jobb lesz nekünk. Mindazt, ami valóságos, természetes, vagy épp afeletti.
„ A fák beszélnek, az igazat fogják mondani.
Görcsös ágak suttognak egy darab szenet,
És álmomban hallom az éneklő hangokat.
A zöld ember teszi ezt, mindez az Én választásom.”
Görcsös ágak suttognak egy darab szenet,
És álmomban hallom az éneklő hangokat.
A zöld ember teszi ezt, mindez az Én választásom.”
<a href=”http://sisilisko.bandcamp.com/album/waldeinsamkeit”>Waldeinsamkeit by Sisilisko</a>
Az erdő, az univerzális mítosz, amit többszólamú dúdolásával a Green Man fáradt, Tom Waits-re emlékeztető rekedtes énekhangja dicsér. Árasztván magából egy misztikusan naturális fagyos hangulatot, amiben jégvirágok zizegő szirmaiként kibontakozó akusztikus, mély atmoszférikus elektromos gitártól elnyújtott doom téma markáns szálai tudatunk alvó idegpályáin futnak végig. A borzongató, de mégis dallamos hatás erejét alátámasztják a dobok tempós ütemei, amik mint a fagyos föld koppanásai az ásó éle alatt, rögökként peregnek füleinkbe. Majd újra jön a téli nyugalom, és a ringató akusztikus hangok kíséretében az erdő legöregebb fái dúdolják fájdalmas történetüket közel tíz percben.
Tovább haladva lábunk alatt ropog a zuzmós moha, és a föld magja kisóhajtja magából a The Mare bánatosan szívszorító akusztikus hangulatképeit. A már fentebb említett Emma Boman és Albin Boman duója kölcsönöz a dalnak egy érzéki, lelki pillanatot. Egy olyan pillanatot, amiben nincs hétköznapi rohanás, nincs felesleges mozdulat, amiben úgy érzed ott vagy, ahol mindig is lenni akartál. Ami visszaadja mindazt az ősi érzést, ami az erdő, az otthon, az anyaméh. A gitárok bánattal teli ágai alatt vidám gyermekekként bújócskázunk, s közben meglessük a manók tűzhelyeiből táncolva kipattogó lángokat, amik bódítóan varázslatos illattal melegítenek. Érezzük, ahogy a kőris, és a fenyő füstje tömjénként elegyedik a téli levegő frissességével.
Tovább haladva lábunk alatt ropog a zuzmós moha, és a föld magja kisóhajtja magából a The Mare bánatosan szívszorító akusztikus hangulatképeit. A már fentebb említett Emma Boman és Albin Boman duója kölcsönöz a dalnak egy érzéki, lelki pillanatot. Egy olyan pillanatot, amiben nincs hétköznapi rohanás, nincs felesleges mozdulat, amiben úgy érzed ott vagy, ahol mindig is lenni akartál. Ami visszaadja mindazt az ősi érzést, ami az erdő, az otthon, az anyaméh. A gitárok bánattal teli ágai alatt vidám gyermekekként bújócskázunk, s közben meglessük a manók tűzhelyeiből táncolva kipattogó lángokat, amik bódítóan varázslatos illattal melegítenek. Érezzük, ahogy a kőris, és a fenyő füstje tömjénként elegyedik a téli levegő frissességével.
<a href=”http://sisilisko.bandcamp.com/album/waldeinsamkeit”>Waldeinsamkeit by Sisilisko</a>
A közelgő tél, mely előtt ünneplőben hajlunk meg a The Woods folkos, rituális dallamait halván. Mint a fény az ágak alatt, olyan megtört, és átszűrt zaklatottsággal adják ki magukból a hangszerek hang-árnyékaikat. Akár egy csapat vándor muzsikus, akik időt, s bánatot múlatva játszana az erdőszéli éjszakában a meleget és örömet adó tűz fényénél. Az utolsó dal, ami egyben az első hópelyhek könnyed tánca a hideg szeleket ígérő You ’ll Soon Be Dead morózusabb, mélyebb zörgő doomos hangok kavalkádjában. Egy akusztikus folkos kezdetű átmenet az álmok és a valós világ gépiesen zakatoló húsmalma között.
„Nézz egyenesen szemébe a sötétségnek.
Ott az erdő,
Élénkítő és gazdagító számunkra.
Gyere el, oh ember gyermeke.”
Ott az erdő,
Élénkítő és gazdagító számunkra.
Gyere el, oh ember gyermeke.”
A Sisilisko minimális hangszerekkel előadott témái hangulatilag nehéz, de mégis könnyen befogadhatóak. Az album hangjai nem lehet egykönnyen elfelejteni. Elnyújtott emlékképekben hozzák felszínre a téli erdőt, a földet, s a bennük kiégett, elrejtett élet. Beléd ívódnak a hangok, a sóhajok, az erdő ősi dallamai, amik hívnak a természetbe. Kapcsold ki magad, és bátran lépdelj előre.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.