Kíváncsi vagyok, hogy az 55 percnyi tartalommal bőven megtöltött debütalbum után miért gondolta úgy a philadelphiai Coffin Dust, hogy death/thrash/crossover zenéje megfér 28 percben (ha az intrót és a feldolgozást nem számítom). Ha sziklakemény thrash tűzijáték szórná a szikrákat, ez a hossz mindenképpen pozitívum lenne, de a helyzet az, hogy nem annyira koncentrált vagy sűrű a zene, hogy a lemez ne bírna el lazán még 3-4 számot. Főleg a debüt után tűnik az Everything is Dead inkább egy EP-nek. Azt viszont végképp nem értem, mi szükség van egy 34 perces lemezen 5 percet egy feldolgozásra pazarolni. Imádom a Slayer Metal Storm/Face the Slayer dalát, és a fiúk is nagyon jól játsszák a nótát, sőt az Arayás sikolyt is tökéletesen leutánozza az énekes, de a fennmaradó saját anyag messze nem bír akkora jelentőséggel, mint a bemutatkozó album. Az ember egyszerűen hiányérzettel marad.
No de, nézzük akkor, mit is kínál az idei kiadvány. Egy felejtős intró után az Autopsy-ra vagy korai Carcass-ra emlékeztető riff helyezi azonnal kényelembe az embert a Gore Ensemble című dalban (ez nem a War Ensemble átirata), melyet érdemben ruháztak fel azonnal ható, vérpezsdítő zenei pillanatokkal. A Carcass és Exhumed jelleg éppúgy benne van ― főleg a pörgetéseknél, agyafúrtabb death metalosabb részeknél ―, mint a punkosan egyszerű lendület vagy a középtempós riffelés. A Commander Exhumer nyitó riffje talán a legjobb az egész lemezen, a death metal sötétebb ösvényeire tesznek vele kitérőt, s végül punkosabb alapokon, bőgő-úthengeren keresztül folytatódik, majd (túl) hamar véget is ér.
<a href=”http://coffindust.bandcamp.com/album/everything-is-dead”>Everything Is Dead by Coffin Dust</a>
A Stiff and Cold kezdése akár Carcass is lehetne, de a folytatás sem gyenge, a gitárjáték továbbra is sokkal többet felmutat ötletek terén, mint sok hasonszőrű banda, akiknek lemezeibe innen-onnan belefüleltem. Az elismerést elsősorban olyan megoldások váltják ki, amelyekre a dal hallgatása közben nem is lehet számítani. A szóban forgó szerzemény közepén egyszer csak tempót és dallamot váltunk, ráadásul a beérkező új téma ugyanolyan fogós és izgalmas, mint az előző. Aztán a remekül eltalált beteg dallamvilág után a punk visszaveszi az irányítást, de ez utóbbi sem minősül időhúzásnak. Szólók terén igen tehetséges a csapat, emelnek is a kompozíciók minőségén, bár értelemszerűen jóval kevesebb van belőlük, mint az előző lemezen.
<a href=”http://coffindust.bandcamp.com/album/everything-is-dead”>Everything Is Dead by Coffin Dust</a>
Olyan kevés dalt pakoltak az új anyagra, hogy mindegyiket kénytelen vagyok megemlíteni, hogy legyen miről szót ejteni. Az előzetesen is kiadott The Living Coffin egy rövid, de annál ütősebb tétel. A dal agyafúrt, nyakatekert vezérfonala mindenképpen az asztalra csap. A címadó bő 9 perce zárja a kurtára faragott lemezt, a dalban kivetnivalót nem találok, a grindos örlésekre, thrashes csapásokra, punk kalapálásra minduntalan dúdolható dallamok, néhol fenyegető gitártémák épülnek, de még egy szép szóló is hallható benne. A vokál a magasabb fekvésű rikácsolás/üvöltés és hörgés közepette is képes fülbemászó dallamokat produkálni, bármennyire is túlzásnak tűnik ez a jelző. Tökéletesen illik a zenéhez.
<a href=”http://coffindust.bandcamp.com/album/everything-is-dead”>Everything Is Dead by Coffin Dust</a>
A 2014-es debüttel a banda kimutatta a foga fehérjét, az elvárhatónál jóval több kitűnő ötlettel szolgált, és a folytatás is ebben a szellemben történt, csak sokkal rövidebb ideig. A dalok a debüthöz hasonlóan erősek, tetszetősek, azonnal rájuk lehet hangolódni, de valahogy a bemutatkozást mégis valamivel tartalmasabbnak érzem. A dalok mindenképpen megérdemelnének egy nyolcast tőlem, de a hiányérzetért további fél pontot vagyok kénytelen levonni.
A kazetta itthon beszerezhető a Neverheard Distro-tól.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.