Görögországból érkezik a Desert Near the End, akik 2010 óta zenélnek e zászló alatt. Ezen elmúlt időszakban az ideivel együtt három lemezt készítettek. Száraz tényekből elég is ennyi, foglalkozzunk az izgalmas részletekkel! Mert bizonyos értelemben véve maga a banda koncepciója is egy megragadó gondolat köré épül. Az immáron harmadik albumnál továbbvitt történeti elképzelés egy olyan névtelen emberről hivatott mesélni, aki emlékei nélkül ébred a háborgó tenger partjai mellett. Miközben egyre bentebb vándorol a szárazföldön, próbálja meglelni önmagát és az égről hiányzó, életet adó napot. Érthető tehát, hogy miért kap nagy szerepet a világvége témaköre és a létezés kérdése ezen az albumon (is).
A képviselt zenei irány ugyan már direktebb, viszont legalább annyira lebilincselő, mint maga a koncepció. A Tue Madsen által kevert és maszterelt (ismerős ugye? Ektomorf, Kataklysm…) bivalyerős megszólalású pusztító gépezet felzabálja az extrém metal ritmusalapjait – Alexandros Papandreou éneke viszont tiszta marad, nem billen át szélsőségekbe. Ez már rögtön a nyitó Ashes Descent-ben megmutatkozik, a grindcore tempójú dobok géppuskaként szaggatnak, de ezt az irányt viszi a Faces in the Dark is. Leolvasztja az arcom! Pozitív! Változatosságot a súlyos thrash riffekkel és grooveokkal is megpakolt Point of No Return hoz, majd a tempóváltós Under Blackened Skies-ban még egy csipetnyi black metalos elem is felüti a fejét. Jól jön a dal mondanivalójának!
Amúgy futja a csapatnak dallamokra is, az apokaliptikus témájú Martyr’s Birth kissé érzelmesebb, ettől függetlenül még mindig darál, de a Seasons of the Sun akusztikus intermezzója se tévesszen meg senkit, ez továbbra sem altatódal. A súlyos riffek kereszttüzében egy pillanatra sem lankad az album tempója. Egyébként éppen ez a fajta legyalulás teszi nagyon egyhangúvá a fentiekben éppen a változatossága miatt dicsért alkotást. Nagyjából ezen a ponton éreztem azt, hogy a fénysebességgel száguldó dobtempó már túl van adagolva.
Szerencsére azért az utolsó két nótában nagyobb szerepet kap a csapat eszköztárában meglévő epikus hangulatteremtés, amit a Theater of War hangsúlyoz, majd az At the Shores kezdeti, már-már Blind Guardian-i magasságokba emelkedő eposza teljesít ki. Remek érzékkel megírt záró nóta, éppen az, amire ennek a korongnak szüksége van! Figyelemre méltó énekteljesítmény, klasszikus metalos ízű szólók, dallamos riffek szegélyezik a szerzemény gazdagon díszített szerkezetét. Hihetetlen, hogy a gyilkos tempójú dob mellé még ez is megfér a Desert Near the End eszköztárában! Valahol ez teszi fel a pontot az I-re, ettől válik teljessé az album.
Amúgy futja a csapatnak dallamokra is, az apokaliptikus témájú Martyr’s Birth kissé érzelmesebb, ettől függetlenül még mindig darál, de a Seasons of the Sun akusztikus intermezzója se tévesszen meg senkit, ez továbbra sem altatódal. A súlyos riffek kereszttüzében egy pillanatra sem lankad az album tempója. Egyébként éppen ez a fajta legyalulás teszi nagyon egyhangúvá a fentiekben éppen a változatossága miatt dicsért alkotást. Nagyjából ezen a ponton éreztem azt, hogy a fénysebességgel száguldó dobtempó már túl van adagolva.
Szerencsére azért az utolsó két nótában nagyobb szerepet kap a csapat eszköztárában meglévő epikus hangulatteremtés, amit a Theater of War hangsúlyoz, majd az At the Shores kezdeti, már-már Blind Guardian-i magasságokba emelkedő eposza teljesít ki. Remek érzékkel megírt záró nóta, éppen az, amire ennek a korongnak szüksége van! Figyelemre méltó énekteljesítmény, klasszikus metalos ízű szólók, dallamos riffek szegélyezik a szerzemény gazdagon díszített szerkezetét. Hihetetlen, hogy a gyilkos tempójú dob mellé még ez is megfér a Desert Near the End eszköztárában! Valahol ez teszi fel a pontot az I-re, ettől válik teljessé az album.
DESERT NEAR THE END - SEASON OF THE SUN
A Theater of War egyesíti a klasszikus power metal műfaj epikáját, kisebb mértékben az olyan amerikai csapatok enyhe modernitását és változatosságát, mint a Nevermore, valamint riffjeiben és kiállásában azt a dühöt, amit Kreator-hoz hasonló thrash bandák képviselnek.
Az egyedüli hiányossága ennek a remekbe szabott lemeznek, – ami egyébiránt még egészen biztosan sokat fog majd pörögni a lejátszómban – hogy nincsenek rajta kifejezetten fogósnak mondható témák. Mindez persze nem von le az album élvezeti értékéből, ami így is megérdemli a magas pontszámot.
Az egyedüli hiányossága ennek a remekbe szabott lemeznek, – ami egyébiránt még egészen biztosan sokat fog majd pörögni a lejátszómban – hogy nincsenek rajta kifejezetten fogósnak mondható témák. Mindez persze nem von le az album élvezeti értékéből, ami így is megérdemli a magas pontszámot.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.