A múltkor tűrhetően sült el a szerkesztőségi promók bent ragadt darabjai kisöprésének első mozzanata számomra. Az Outright Resistance esetében viszont a mutatvány besült. Gyakorlatilag egy olyan EP-t húztam a zsákból, amit jobban tettem volna, ha ott hagyok. Mielőtt azt mondaná Ön, hogy akkor miért én írok róla… Azért, mert senkinek nem kellett.
Megerőltetem magam, és megpróbálom összefoglalni azt, amit hallhatunk a 32 perces CD-n. Eleve a 32 perc olyan, hogy lemeznek rövid (hacsak nem grindcore vagy punk), EPnek meg hosszú. Mindegy, legyen EP. Tegyük fel, hogy autóval megyünk egy forgalmas városban. Minden közlekedési szabályt pedánsan betartunk, miközben a hátul ülők fikát és más egyebet hajigálnak a járókelőkre. Egy zebrához érünk, ahol előzékenyen átengedjük a babakocsis anyukát és a bottal járó nénit. Miután átmentek, a hátul ülők beintenek nekik. Na, ez a zene ilyen. Vagyis keménynek akar látszani, közben meg nem az.
Legfőképpen ettől a halálosan idegesítő, core-osan hangosra vett, és széttekert, irreálisan erős, művin idealizált hörgéstől nehéz végig hallgassam. Mint a túl vastagon kent kenyér. A kenyér jó kaja, sokmindent rá lehet kenni, de túlzásba lehet vinni mindent. Az énekes éppen ezt a jelenséget mutatja be. Zeneileg meg semmi új, csak a szokásos esetlenkedés… Ügyetlennek nem nevezném a bandát, csak darabosnak, kiforratlannak, és erőtlennek. A metalcore egy vékony jég. Ha nem áll tonnás lábakon, akkor önmaga paródiájává válik. Két dolog tetszett. A kezdés, és a befejezés. Ott vannak hangulatok.
A banda kommunikációból viszont jelesre vizsgázott. A CD mellé igényes infólapot mellékeltek egy A4-esen. Most tagadjam? Igen, ez számít, ez 2016-ban befolyásolja a pontozót. Fél ponttal kb… Öt éve léteznek, azóta egy kicsit alakulhatott volna a saját stílus – mondom ezt úgy, hogy eddig semmi mást nem hallottam tőlük. Van olyan rövid anyag, amiről tudnék hosszú oldalakat írni. Ez nem ilyen.
Szóval: kevés.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.