Ha egy arab bandánál népi elemek jelennek meg, akkor az tulajdonképpen folk metal? Ambivalensen állok hozzá ezekhez a dolgokhoz, mert bár az egész arab művészet lenyűgöz, másrészt nem szoktam szeretni, mikor népi dolgokat egyértelműen kevernek a metallal. A Közel-Kelet hangszerei, és melódiái viszont tényleg a gyengéim közé tartoznak… Nem tudok haragudni ezért a csapatra. Másért viszont tudok. Mondjuk azért, mert svájciak. Természetesen ezt nem gondoltam komolyan. Mostantól leszek komoly…
Vagyis miért haragszom? Hát a teljesen nyilvánvalóan divathullámokkal való sodródás miatt. Az összes kortárs trend megjelenik a lemezen kezdve a deathcore-ral, a djenttel vagy a post metallal. Mindhárom műfajnak megvannak a maga nagyágyúi, régen eldöntöttem már, hogy nem démonizálok egy műfajt sem. Most sem a műfajokat szidom, hanem a Buried Side-ot a recirkuláltatás miatt.
Aztán ami nem tetszik még, az a 110%-os üzemi kapacitással nyomott hörgés-vijjogás-vicsorgás.
De valamihez azért értenek az arcok, mert mikor már épp elegem lenne az egészből, behúzzák a szintetizátort, vagy belőnek olyan betéteket, mint például a Ways Of Transfiguration című dal billentyűs futamai.
Mondom még, mi a rossz. A sortöréseknél való fade outok és inek. Ez az, amikor kicsengene a megálláskor a hangszer, de a hangmérnök a stúdióban levágja. Az egészen extrém produkcióktól eltekintve szinte mindenki vágja ezeket a részeket, hogy a zaj ne maradjon benne a felvételbe, de ésszel. Itt viszont az tapasztalható, hogy kiállnak a hangszerek, és katanával csapják le a kicsengéseket. Nem csak gagyi és természetellenes, hanem fülsértő, fárasztó is. A The Judgementben nagyon kijön ez.
Lábdob. Van. Pergő. Az is. Dinamikátlanul, szarul, gépiesen. Elhiszem, hogy fel lett dobolva, de minek? Ezt akár be is lehetett volna rajzolni egérrel. Vagy esetleg úgy történt?
Az Out of Timesben a szintetizátor betét miatt majdnem tekertem még a pontszámon felfelé, de aztán jött a végén az a durva Meshuggah koppintás… Nem kellett volna.
Mondok jót. A Son of Chaos elején a zongora tényleg okos. Kár, hogy rövid az a rész. Az egész lemezt tulajdonképpen a szintetizátor működteti. A gitár – dob – basszus elég faszán el van játszva, de ez eddig még csak egy átlagosan jó deathcore cucc lenne. Ami valóban érdekessé teszi, az a szintetizátor. És jön a nagy kérdés: KI CSINÁLTA? A felállásban nincs szintis megemlítve. „Additional musicianként” sem. Gitárszintetizátor lenne?
Hangszeresen nincs az anyag túljátszva, párszor villan meg a trilla. Gitáron például az előbb említett dalban van egy jó kis szóló, ami bár megint hatás (Dream Theater), elég jól el van azért találva. Tulajdonképp pont annyi technikai részlet van itt kiemelve, amennyi pont jó. Nem fáraszt el, de szórakoztat. A legérdekesebb az viszont, hogy 20 perc után sem idegesített a lemez, pedig ezekkel szemben erős antitesteket termel az immunrendszerem.
Sokat köpködtem a kiadványt, miért mégis a jó pontszám? Mert igényes, jó zene ez, csak átlátszóan sok a nyúlás. A kópiafaktort elhagyva, normális, dinamikus énekléssel, dinamikusra kevert dobbal, jól fédelt kiállásokkal ez még ennél is jobb lenne. A sivatagi hangulat adott, csak nagy a káosz.
<a href=”http://buriedsidedxc.bandcamp.com/album/heading-to-the-light”>Heading to the Light by Buried Side</a>
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.