Ez számomra az elmúlt évek egyik legnagyobb fejtörését okozó kiadványa. Most konkrétan négy sort dobtam a kukába, holott a cikkjeimet általában egy ültő helyemben, egy-két óra alatt szoktam megírni lendületből… Mivel a bandáról nagyon kevés dolog deríthető ki, úgy döntöttem, hogy interjúval kezdek, és az onnan kiszivárgó információkat átületetem a kritikába is. Azonban Tuhlv ügyesen vigyázott arra, hogy sokminden ezek után is ködös maradjon.
Aztán gondban vagyok mással is. Az arculat és a szövegek. Nem szoktam általában a szövegekre odafigyelni, mivel a zenei esztétikát tartom a legfontosabbnak, viszont a black metal bandáknál mindig erősebb bennem a kíváncsiság annál, hogy bele sem olvassak…
Kimondom: nem érdekelnek a szövegek… Nem szépítem, na.
De most…
A fekete fémzenéknél a mondanivaló kábé három irányból jöhet. Az egyik a pogányság témaköre, a másik a sátánizmus, a harmadik a természet. Futottak még a depresszív, náci, és az egyéb kategória. meg ezek átfedései, variációi… Itt viszont számomra egy kicsit rejtély, hogy miről is van szó… Ha tippelnem kellene, akkor a depresszív indíttatás tűnik a legvalószínűbbnek, illetve egyfajta nihilista szemlélet, nem tudom viszont figyelmen kívül hagyni azt a sort a Mennykövek dalban, hogy: „Gyönge léleknek reményt adó, hamis, gyarló hit.”
A vallásos felhang süt, de meg van a dolog tekerve, mert nincs egyértelműen megnevezve, hogy melyik vallásról van szó… Oké, menny, felhővilág, tegyük fel, hogy ez a kereszténység, viszont akinek mutattam, hogy mi erről a véleménye, azt mondta, hogy ez nem egyenes utalás. Jó…
Egyszer olvastam valahol, hogy a black metal céljai közé sorolható a társadalmi reakció kiváltása is… Természetesen a true vonal keményen tagadja ezt, illetve fenhangon hirdeti, hogy őket nem érdekli semmiféle reakció, de az arculatot figyelembe véve ez szerintem egyszerű füllentés. Az interjúban gyorsan lejött, hogy Tuhlv nem a szcéna zsugorított fejűi közé tartozik, gondolok most a jól szerkesztett válaszokra, a hibátlan helyesírásra (eljutottunk a szellemi lerombolódás olyan szintjére, ahol ezt ki kell emelni!!!), de egy pár ellentmondás akkor is előjön… És nem érzem úgy hogy az interjúból választ kaptam volna ezekre…
Szóval tapintható a polgárpukkasztó késztetést is abban, hogy ez a lemez napvilágot látott, csak ma erre a kereszténység rugdosása már nem elég… (ha ugyan arról van itt szó). A hangzás, amivel operálnak viszont még mindig…
Ha most ezt tovább fejtegetem, talán soha nem lesz vége a cikknek, úgyhogy csak annyival foglalom ezt össze, hogy a semmivé válás utáni vágy, és az arculat ilyetén kiemelése nekem egymást ütő momentum továbbra is.
A zenéről. Na, ott viszont minden piszokul rendben van.
Mi értelme van részletekre szedni egy ilyen lemezt? Nem sok, mégis csak egy pár sort erről… A nyitó nóta csak szimplán bejött, az első valódi libabőrös élmények a második – címadó – Viharjárásnál értek. A lassú, vontatott felvezetés vészjósló, jelez előre valamit a szélvészből, ami utána jön. Na és a hangnemezés, akkordozás ott… Magasra húzott basszusgitárhangok törik az ormótlanságot, és adnak mély zeneiséget az egésznek. Majd 2:25-nél jön az a bizonyos libabőr… Az énekhang több, mint pusztulat…
Még egy dalt emelnék ki, ami viszont éves szinten ott lesz a dobogón nálam, ez már nem vitás, és az a Szívnémaság. Az elején és az első versszak alatt az oktávjáték a gitáron, alatta a monoton basszus, és a döngölő dob más dimenziókba röpít el. A begyorsulás darál, és én még úgy meghallgattam volna azt a verzét még egyszer a végén. Akkor nem kéne folyamatosan vissza – visszatekerjem az elejére.
A hangszeres játék rendben van, egy-két hiba tűnik csak fel, ami viszont a dolog legitimitását – már műfajhűség szempontjából – nagyban megtámasztja. A megszólalás is műfajhű, ugyanakkor nem kell órákig tekergetni oda – vissza az anyagot, hogy kisüljön, mit is játszanak itt az alkotók. Rottyantan szól, de jól is. Külön kiemelem a kísérő cintányért, ami jazzesen szól, de mégis átjön szépen a pingje. Ha találgatnék, azt mondanám, hogy ez egy Paiste Giant Beat 20″-os tányér, de nem fogok találgatni, meg úgysem árulnák el… Önöket meg nem érdekli.
Egy dolog így a végére még kikívánkozik belőlem. A társulat nihilista felfogása, és információstopja mellé egy kicsit misztikusabb zenei légkör párosulhatna. Ez ugyanis 100%-ban a Darkthrone vonalról eredező klasszikus black metal sem több, sem kevesebb… Én mondjuk nagyon élvezem minden hangját, viszont egy kicsit szerintem túl van itt gondolva a háttérkoncepció. Örülök, hogy ennyi idő eltelt az első hallgatás óta, hiszen így kellő érzelmi távolságba tudtam kerülni a Viharjárástól. Ez a pontszámomon mondjuk nem változtat. Az mindenképpen tizes marad… Harmóniákra építkező, részleteken nem sokat agyaló, de mindenképp érzelmeket keltő berohadt black metal zene ez, ami nekem mindig jöhet…
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.