Eventide
Diaries from the Gallows

(2006)

viribusunitis

2007. február 12.

0

Pontszám

8

Le sem tagadhatná svéd származását az Eventide. Abban a zenei közegben alkot, amit ma melodic deathnek, vagy göteborgi deathnek nevezünk. A zenekar 1999-től aktív, e debütalbumot megelőzően már három demojuk is megjelent.

A szóban forgó stílus újszerűnek valamikor a 90-es évek középén volt nevezhető, akkor amikor az un. alapbandák egymás után hozták ki mára klasszikussá váló lemezeiket.
Alapművekké értek ezek az anyagok, sőt nagymértékben meghatározták a következő évtized metálzenéjének fejlődési irányát is. (Ezek közé sorolnám – a teljesség igénye nélkül – az In Flames – The Jester Race, Whoracle, cd-it, a Dark Tranquillity – The Gallery-jét, vagy a méltatlanul feledésbe merült Gates of Ishtar – The Bloodred Path-ját. Az At the Gates – Slaughter of the Soul című lemezéről már szólni sem merek, annyian elmondták előttem.) Az évtized végére sohasem látott fejlődése, kiteljesedése következett be e műfajnak. A göteborgi deathmetal divattá vált, ha lehet ilyet mondani egy egyébként teljesen underground műfajban. Számtalan egyforma hangzású és megjelenésű együttes adott ki egyszerre lemezt, az abszolút kópiáktól kezdve egészen az egyedi, innovatív zenét művelőkig. (Az utóbbiak közé tartozik a Gardenian – Soulburner albuma, amely a melodic death egyik fényesen ragyogó csillaga azóta is.)

Ezek után a nyitónóta indítása kissé megijesztett – villámgyors ugrás a hangerőgombhoz – de az idegesítő zajhalmazból kiemelkedő riffek már jót sejtetnek. Barátságos, dallamos gitártémák sorakoznak szívet melengetően, kimunkált szólóval, masszív, szaggatott középrésszel. A második dal témája is azonnal a fülbe ragad, amit a dallamos (újkori „inflémszes”) refrén tovább erősít. Finom a dal basszus lüktetése, billentyűs háttere is. Mintha az utolsó ’Flames lemezekről maradt volna le. A My Closest Demon témája, indítása rém ismerős, valószínűleg már hallottam mástól is. Pech! Az ötös, No Place Darker a cd egyértelmű slágere Dark Tranquillity-s dallamaival, váltott dallamos, hörgős énektémáival, laza szintetizátor-munkájával, egyszerű-fogós gitárjaival. Kiváló! A továbbiakban sem okoznak csalódást. Az intelligens dalszerkezetek, dübörgő dupla lábgépes témák, változatos, megkomponált gitárszólók elismerést érdemelnek. A lemez végére érve hajlamos lennék újra kezdeni a hallgatást. Ez nálam egyértelműen az elégedettség jele.

A kritika tárgya és eredménye ezek után nem meglepetés. Az Eventide egyike azon új zenekaroknak, akik az ismert védjegyek alapján alkotnak, mindenféle meglepetés nélkül, de kiválóan elsajátítva a „nagyok” összes trükkjét, hatásosan merítve a kötelező műfaji kellékekből. Mindezt tiszta, erőteljes hangzással, profi hangszeres teljesítménnyel, itt-ott progresszív beütéssel, sőt hegedűvel – gyönyörű, Niklas Sundin booklettel – megtámogatva.
Csak azok az egyértelmű hatások…..