Mankind Woman című tizenkettedik albuma egy könnyed lélegzetű, 11 számos, 38 perces ultra-funky fuzzokon folyó delejesen kábult anyag, mely hangzásilag a ’60-as, ’70-es évek zenei feelingjébe nyúlik vissza, ezáltal is tovább éltetve e dicső kor stílusát. A lemez egyfajta „retro” album, amin a desert rock guru leginkább a kortárs hangzásbeli minőségre hajtott, a jazz, a blues, a funky és klasszikus, valamint a desert rock jó ízű, erős keverékét alkalmazva. Dalszövegei tekintetében (kissé elrugaszkodva a világbékétől) most még mélyebb témákról beszélhetünk, melyek napjaink társadalmi és személyes problémáit, az elit képmutatását, a rasszizmust, a szexizmust, valamint a békéért és az egységes szeretetért vívott mindennapos küzdelemét mutatják meg.
Ez érződik ki új albuma nyitásaként szolgáló, a stílusilag kötetlen, de annál jam orientáltabb Chocolatize minden kétséget kivárva Hendrix-i érából táplálkozó dalából és az azt követő Lazy Wizards, valamint Pisces számának szellősre vett hippi/klasszik rock szárnyalásaiban. A negyedik tételeként hallható Charlie Gin kellemes garázs vintage riffei remekül felpörgetik az lemez hangulatát. A címadó, Mankind Woman pszichedelikus rhythm and blues alapokon nyugvó sziklás kövülete erre csak rátesz egy pluszt, amit szinte átmenet nélkül követ Swagger And Sway improvizatív boogie-woogie tánca. A Somebody egy laza funky „low-rider” autókázás, ami után kis pimasz (Low Desert Punk), pattanásos punkos beütéssel a Pretty Hairy és a beat-funkyra hajazó Brand New Old Times rövidke zötykölődése jön. Valami hasonszőrű, bár tempóilag visszafogottabb témán mozog a Hair rock musicalbe is beillő 1968, és a záró, delejesen vibráló, a lemez leghosszabb dalának számító Nation Of Indica kozmikus jam kombója.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.