Amikor a kiadó egyik feje, Pordán úr által át lett küldve az anyag, csak hülyén pislogtam, hogy ez meg mi a szar akar lenni. Kérdezte, hogy kell-e kazetta, ami alapján esetleg írnék egy ismertetőt. Jeleztem neki, hogy nem biztos, hogy kéne, mert 5-6 pontnál többre sajnos nem tudom értékelni. Aztán pár nap elteltével valami bűzt éreztem magam körül. Szétnéztem, de először semmi mást nem vettem észre. Valami kénes szag terjengett a levegőben, és hirtelen hőhullám csapott meg. Távolról hangok rémlettek, de először azt hittem, hogy csak a fülem cseng. Kinéztem az ablakomon, és legnagyobb megrökönyödésemre esti félhomály borult a kinti világra. Gondoltam benyomom a tévémet, hátha valami természeti katasztrófa súlytott le, de nem működött. Hanem egyszer csak egy halvány fény szűrődött felém a dolgozószobámból. Bekapcsolt a magnóm, csak úgy magától. Semmi más elektronikus eszköz nem volt hajlandó működésbe lépni, csak a magnó.
Ekkorra már teljesen meg voltam zavarodva. Enyhe szúrást éreztem a hátamban. „Ne fordulj meg”. Karjaimat ösztönösen felemeltem, és mereven bámultam az asztalomra. Egy Ködfolt kazetta volt ott, amit pár napja valószínű ittas állapotban elfogadtam mégis. Meg is hallgattam akkor, és talán egy kicsit jobban bejött, mint elsőre, de mély nyomot nem hagyott. „Ködfoltot fogsz hallgatni”.
Fintorra húztam az arcomat, de erre erősebb lett a szúrás. Most már komolyan megijedtem, és megpróbáltam elugrani, viszont lebénultam valamitől. A kazetta magától megemelkedett, és bekúszott a lejátszóba. Pörögni kezdett, majd a lándzsa a hasamon jött ki, és a hátam mögött elkezdett hahotázni az ördög.
Verejtékben úszva rándultam össze az ágyamban. Hajnalodott.
Azóta többször meghallgattam ezt a fájdalomtengerben úszó, a purgatóriumból importált mocskot, és azt kell mondjam, hogy beette magát a fülembe a rohadék. Mind a hangzás, mind a kompozíciók világa egy olyan sötét és szürreális világot festenek le, amit akarva elég nehéz előállítani. Ezt valaki vagy érzi, és jön, vagy minden erőlködése ellenére sem fog sikerülni. Sokszor ecseteltem, hogy a minőség relatív, egyszerűen képtelenség egy minden szempontból működő mértékegységrendszert felállítani, és ez a black metal esetében teljesen végletesen értendő. Botöönd eme 2009-es agymenése mindent ad, ami a DSBM követelménye, valódi alap egy mély beboruláshoz.
A két dal főként lassan hömpölyög, a hangszerelés minimál, a dob kopogós és monoton. Az ének gyötrelmes, és ez eddig azt mondhatnánk, hogy a sztenderd, hanem egyszer csak beúszik egy nyúzott hangú szintetizátor is. Időnként kiállásokkal is meg lett tarkítva a fekete fém hömpölygése, és ez nagyon jót tesz az összképnek. Kriptaszag és csontropogás… mintha csak valami 90-es évekbeli dungeon PC-s játékban barangolnék, egy hideg téli éjszakán.
200 darabban jelentette meg a kiadó kazettán a Ködfolt eme bemutatkozó szenvedését. A szigorúan fekete-fehér külső pontosan annyit ad, amennyit kell, a sorszámozás pedig kultikusabbá teszi az érzetet. Jó anyag, megszerettem, bár nem túl hosszú, még bírt volna belőle a megnyúzott lelkem.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.