Depressive Age
First Depression

Mostanában gyakran előkerülnek nálam régi kedvenc, vagy csak épp sokat hallhatott lemezeim. Nem mintha a mostani csapatok zenéiben nem találnék hallgatnivalót, bár tény, hogy a metalban is „a vissza a gyökerekhez” hullám van, valahogy mégis nosztalgikus ezeket az ósdi, régi, kissé poros korongokat leporolni.
 

Az egykori NDK, azaz a Német Demokratikus Köztársaság területéről, Kelet-Berlinből származó Depressive Age nevű zenekar 1984-ben alakult akkor még Blackout néven. Kezdeti demóik után 1988-ban váltottak a Depressive Age névre, ami egyben egyfajta stílusváltással is járt náluk. A korai alter, heavy metalos riffeiket felváltotta egy progresszívebb thrash metalosabb irányvonal, amit akkor olyan hasonszőrű Nyugat-Német bandák képviseltek, mint a Kreator és a Sodom. Itt megemlítendő, hogy mind a keleti blokkból való, mind a zenei kitörés érdekében Jan Lubitzki énekes 1987-ben megpróbálta a bandát nyugatra vinni, sajnos nem túl nagy szerencsével. Nyugatra való szökés miatt kis időre börtönbe is került. Ebből jött a névváltás, ami meglehetősen kifejezi az akkori kettészakított Németország keleti részének társadalmi szellemét. Ez a szellemiség, ahogy nálunk is csak 1989-től enyhült, ami hazánkban a vasfüggöny lebontását, Berlinben pedig a berlini fal lebontását eredményezte és egyben a kommunizmus végét is. Ebben a változó időben született meg a csapat First Depression címet viselő első nagylemeze, amely egyfajta szomorú memoárja és társadalomkritikája a történelem eme depressziós időszakának.

Depressive Age - Awaits/Beyond Illusions

Aki egy sima, úgymond ős thresher lemezre számit, annak már most mondom, hogy ez annál jóval több. Az úgynevezett jól bevált thrash metalos elemek mellet mesterien kidolgozott bonyolult kompozíciókat kapunk, mind a technikás progresszív metal, mind a speed metal, illetve jazz metal, valamint a szomorkás hangulatú akusztikus felvezetők, levezetők és összekötők képében. Egy ilyen gyönyörűséges akusztikus hatással indít a lemezt nyitó Awaits intróként szolgáló lírai pengetései, amik a veszettül kapálózós Beyond Illusions szélvészszárnyakon száguldó fémes gitárjaiba csusszannak át, hogy aztán az agyasan megtekert, szinte az agyunkba tépő progresszív szólók kíséretében újra és újra a nyugalom piruláiként hassanak ránk. Ezt egy lassú vontatmányú, mondhatni a korát jóval megelőző jazz-thrash fúzió követi The Light daluk drámai sikálásában. Itt jegyezném meg, hogy Jan Lubitzki énekes, ha nem is tökéletes angolsággal, de zenéjükhöz hasonlóan énekében ő is inkább a többszínűségre törekedik. Ebben a dalban hol fejhangon énekel, hol suttogva monológokat mond, hol pedig epikus mélységekbe viszi a hangját, amit a későbbiekben csak fokozni fog.

Depressive Age - Autumn Times

A No Risk egy torz ritmusú depressziós speed metal nóta bőséges dallam-metal hatásokkal, azonban az őt követő Autumn Times már inkább toxikus hatású thrash gitárokkal és lendülettel van megpakolva. A dal hét perces játékideje alatt katódcsöveket kiégetve izzanak a gitárok, a napalmmal meglocsolt macska vinnyogásszerű szólóik pedig égési sérüléseket eredményeznek hallójáratinkban. Mindezekre még egy lapáttal rátesz a Transition gépies, monoton dinamikája, amik zakatolása alól enyhítően bújnak elő a már jól ismert akusztikus átvezetők, és Jan Lubitzki hisztérikus rohamokban kitörő énektémái, amelyeket metalos fejhangon folytat az Innocent in Detention daluk szellős akusztikával, valamint bonyolult, de annál súlyosabb progresszivitással átitatott veszélyen melankolikus zónájában. Egy röpkécske folyt. köv thrasher átmenettel jön a Never Be Blind szuper komplex jazz/prog/heavy/thrash metal szerkezete, ami mind technikailag, és mind kísérleti szempontból is egy igen merész dalra sikeredett. Jan barátunk pedig újfent hisztérikus fájdalommal énekel. Zárásként a Circles Colour Red-ben megkapjuk mindazt, ami a Depressive Age. Erősen fémes riffelések, melankolikus melódiák, robbanékony és változatos témák. Mint maga a depresszió!

Depressive Age - Circles Colour Red

A First Depression 1992-ben, ahogy azt fentebb is említettem, mind technikailag, mind kísérleti szempontból túlment az akkori metal-színtéren. Igaz észrevehetőek rajta az akkori kor meghatározó hatásai, mint a Metallica, Testament, Psychotic Waltz, stb… de egy meglehetősen egyedi albumot sikerült összehozniuk a rettegés falának emlékként rájuk vetülő, emberi sorosokat és lelkeket megnyomorító árnyékában. Azon is túl, hogy az ezt követő 1993-as Lying in Wait albumukat leszámítva ez volt a legthrashesebb. 1997-ben a banda D-Age-re változtatja a nevüket, amivel csupán egy From Depressive Age to D-Age című válogatásanyagot sikerült kiadniuk 1999-ben. Ezt követően két évre rá fel is oszlottak. Igaz a későbbikben Jan Lubitzki, mint a zenekarból meg maradt egyedüli tag próbált egy új csapatot összeverbuválni, de sajnos nem túl sok sikerrel. Így a zenekar története 2004-ben ténylegesen véget ért.