A lemezt indító kapkodós tempójú Skin O’ My Teeth is az öngyilkossági kísérletekről szól, amiről Mustaine többször is azt nyilatkozta, hogy megfordult már a fejében. Zeneileg ezt mondhatnánk az album leggyorsabb dalának. Feszes tempói inkább erősen heavy metalosak semmit thrashesek, de 100 %-osan hozzák, ami tőle elvártakat. Elsőre beüt! Az őt követő Symphony Of Destruction szaggatott riffeivel a lemez abszolút csúcsdala lett, amibe Friedman egy hatalmas szólót is csavart Mustaine pedig remekül hozza egyéni orgánumát és kissé elnyújtott énekdallamait. Az Öböl-háborút, vagyis a Sivatagi vihar katonai hadműveletének precizitását megéneklő Architecture Of Aggression kissé zaklatott gitárjai és remek szólói a lemez legüdébb színfoltjainak mondhatóak, csak úgy, mint az akusztikus hangvétellel nyitó Foreclosure Of A Dream nyugis, mégis fémes keménységgel csengő, majdhogynem balladás-szerű dallamai.
Ezt a skizofréniáról szóló Sweatin Bullets széttépett, össze-vissza cikázó beteges riffei követik, mikhez nyersen párosul Mustaine fekete humora és gonoszkásan nevető monológja, amit átvisz a This Was My Life riff-centrikusabb szomorkás témájába is. Az ezt követő címadó Countdown To Extinction, mely az állatvédelem fontosségáról és az orvvadászatról szól megkapta az amerikai Humane Society nevű állatvédő szervezet Genesis-díját. A dalban van egy jó adagnyi brit heavy metal hatás, és némi AOR csillogás, ami alé remekül feszül a kissé nyers vonalú gitárhangzás. És ha már a klasszikus brit metalt emlegetjük arra tökéletes iskolapélda az ejtőernyőzés témáát feldolgozó High Speed Dirt. Kicsit galoppozó szélvész riffeivel, mint egy drog lüktet az erekben. Akár csak a gépies ritmusú Psychotron, amit állítólag egy Marvel képregény ihletett. Némileg visszafogott tempóval, ám merészebb témával jön a Captive Honour, melyben a börtönökben zajló embertelenségek ellen emelik fel szavukat. Zárásként pedig a kissé kaotikus összetételű, ám nagyon is életszerű Ashes in Your Mouth-al fejezik be lemezüket. Ebben a dalukban a háború negatív utóhatásaival foglalkoznak. Kapkodós kaotikusságának ellenére progresszív betéteinek és intenzív dallammenetinek köszönhetően igen csak technikás megoldások találhatóak, amik hatalmas energiát kölcsönöznek a lemez lezárásához. Mondhatni egy igazi riff-úthenger.
Minden egybevéve, a lemez nyugisabb és lecsendesült vonala ellenére a banda továbbra is megtartotta dühös vélemény kinyilvánítását, és figyelem felhívását. Amelynek egyik eredménye az lett, hogy a köztudatban erősen élő témáik miatt a fentebb említett civil szervezet díját kapták, a másik pedig, hogy már megjelenése hetében egyből a Billboard-lista második helyén nyitott. Érdekes, hogy a Countdown To Extinction letisztult stílusa ellen nem igazán fanyalgott senki. Sőt, inkább úgy beszéltek róla, hogy a „Countdown a Megadeth népszerűségének és sikereinek csúcspontját testesíti meg„. És ez talán a mai napig így is van… még ha nem is ez a legjobb albumuk.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.