Visions of Atlantis
Trinity

(2007)

2007. május 30.

0

Pontszám

8

A „Trinity”-vel a harmadik nagylemezéhez érkezett a sógorok üdvöskéje a Visions of Atlantis. Változás az előző albumhoz képest, hogy itt már nem Nicole Bogner énekel, hanem az ex Aesma Daeva énekesnő Melissa Ferlaak. Jó pár hallgatás után azt mondhatom, hogy „Missy” határozottan jó választás volt. Szép, szoprán hangja mindenképpen előnyére válik az albumnak.

Ezek után lássuk milyen zene is található a korongon! Biztos, hogy sokan rá is jöttetek már és nincs is nehéz dolgom, mert csak a jó „öreg” Nightwish nevét kell említenem. Aha, látom most a kedves olvasók fele sikítva menekült el a monitor elől, és hagyta félbe az olvasást. 🙂 Hát igen, amennyire én látom, eléggé megosztja a metalos közönséget a fent említett csapat és az általa képviselt zenei irányzat. Eddig még nem is olvastam olyan VoA kritikát ahol legalább egyszer fel nem bukkant volna az ominózus banda neve és hát itt sem történt ez másként.

Azért vannak ám jó híreim is, miszerint semmiképpen sem beszélhetünk egyszerű kópiabandáról, van némi saját arculata és hangulata a lemeznek.

Most látom még nem is említettem, hogy nem csak egy énekes van a bandában, hanem kettő.

Mario Plank szolgáltatja a férfi éneket és nem is csak valami kiegészítő szerepre van kárhoztatva, hanem 1 dal kivételével mindegyikben hallatja a hangját. Ez némiképp szokatlan ebben a stílusban, ahol általában a hölgyek dominálnak (hehe, miket írok) az egész lemez folyamán, férfitársaink maximum egy kis hörgés-morgás alkalmával tűnnek fel. Mario egyébként végig dallamosan énekel, bár néha kicsit karcosabban. Tulajdonképpen nincs rossz hangja, a feladatát korrektül ellátja, de én mégis jobban örültem volna, ha kevesebb szerephez jut. Azért is mondom ezt, mert „Missy” hangja viszont nagyon tetszik, és szerettem volna minél többet Őt hallani! Erre egy alkalmam nyílt a lemezen méghozzá a „Return to You”-ban. Itt Mario éppen kávézhatott vagy ilyesmi, nem is értem, hogy bírta ki, hogy ne szerepeljen. 😛 Gyönyörű ez a szám tényleg, és ebben csillan meg leginkább Melissa szopránja. A lemez hangzásával egyébként semmi gond nincs, minden a helyén van, ahogy ez manapság már el is várható. Jók a dalok is, fogósak, fülbemászóak szóval olyanok, mint ami ebben a stílusban alapkövetelmény. Végig jó színvonalat tart a lemez, egységesen erős dalokkal. Talán a „The Secret”-et emelném ki a már említett dalon kívül, ez sikerült a legjobban szerintem.

A pontszám azért „csak” 8, mert ebben a stílusban már szinte mindent hallottunk, nem nagyon lehet újítani, vagy legalábbis ez a lemez nem törekedett rá. Viszont az is igaz, hogy a stílus szerelmeseinek kellemes perceket/órákat fog okozni, ahogyan tette azt velem is. Tehát gothic/symphonic metal hívek nyugodtan próbálkozzatok vele!