Amphitryon
Sumphokeras

(2006)

zemial

2007. június 14.

0

Pontszám

9.8

A franica Amphitryon 10 éve alakult, de csak tavaly jutottak el az első nagylemezig. Hogy mi történt velük ez idő alatt nem tudom, egy három számos EP ugyan megjelent még 2001-ben, de ahhoz sosem volt szerencsém. És hogy egy zenekar miről nevezi el magát ? Nos, ezt találtam :

„A legenda szerint Jupiter megkívánta Amphitryon thébai hadvezér feleségét, Alkménét. Míg a férj hadba vonult, addig a fõisten a távollévõ férj alakját öltötte fel, hogy együtt hálhasson Alkménével.”

Na, ez már kellemes benyomást keltett elsőre. Az ókori mondák, a görög drámák hangulata érdekes tud lenni zenébe ültetve. Az intró eléggé melléviszi a hallgatót, egy kolostori kántálás nagy valószínűséggel latinul, ambientes szintis dallamok és digitális zörejek bizarr egyvelege. Aztán a Theocracy merőben más irányba tereli a zene folyamát : atmoszférikus Doom Death Metal, ahol éteri női vokál felelget a néhol hörgős énekre, néhol meg a vissza-visszatérő kolostori kórusra. Talán a Therion Vovin lemeze van elég közel a szimfónikus részekhez. A szöveget olvasva kiderül, hogy itt bizony történet mesélős dalokról van szó. Minden hangnem más szereplőt takar. Nem ők találták fel a spanyolviaszt, de kétségtelen jól csinálják ezt a nem egyszerű műfalyt. Nagyon üt az Omen is, ahol a reszelős gitártémákra majdnem hogy mantrát mormolva adják elő a szöveg felét. Kicsit a Nile is beugrik, nem kifejezetten zeneileg, hiszen itt nem szélvész tempóban nyakatekert riffhegyeket öntenek a hallgatóra, de ahogyan megkomponálnak egy dalt, az szerintem sok közös vonást hordoz magán. A zene hangulata is képes visszaadni azt, amiről a szövegek szólnak, nagyon együtt van minden a lemezen. Egészen a negyedik számig, itt van egy számomra érthetetlen zongora performansz, kb. mint amikor egy kisgyerek először fedezi fel a hangépzés technikáját zongorán. Kifejezetten idegesítő. Szerencsére hamar visszatérünk az eredeti irányba, csak az Armadas Conflict-ba megint belepasszíroztak egy oda nem illő basszus performanszot. Aztán magára talál ez a nóta is, harcba hívó kürtök jelzik, hogy a seregek épp csatába indulnak a tengeren. Egész kis történelem lecke a szövegkönyv. Élvezet tanulmányozni! A Pantheon-ban mintha a Chaostar-t hallanám, remek kórusok, vonósok, intrika, csalás és árulás, igazi tragédia bontakozik ki a szemünk előtt. A zene kicsit itt már progresszíves felhangokat üt meg, a tört tempók itt a szintén francia Misanthrope-ot juttaták eszembe, ami amúgy is nagy kedvencem! A Path of Dementia valóban a tébolyodottság érzetét képes kelteni, kapkodós riffek, véletszerűnek ható dallamok, szaggatott torzított gitár majd akkordbontás nagy hirtelen szoros egymásutánban, zseniális! A gitár vagy inkább a szinti egy helyen valami bambusz síp szerű felhangon játszik, hát eléggé meglepő! A sok oda nem illő dolog azonban kísértetiesen egésszé kezd állni. Nem esik szét a zene, és ez bizony profizmus, vagy én is kezdek megőrülni és csak simán megértem a másik őrültet, hehe! Az Omen c. filmbe is simán elmenne néha a női kórus, erre jön a hörgés meg a trombitával és dobpergéssel kísért nyújtott hangok. Eddig ez volt a legjobb és legerősebb pillanata a lemeznek! A következő Phthoneros Daimon-nak sem kell pironkodnia, húzós tempójú, súlyos riffek vezetik fel a már ismert recept alapján készült következő Amphitryon nótát. Ez mondjuk kicsit nehezebben emészthető, nem üt elsőre akkorát, de ez is óriási szerzemény. A nóta közepén mintha egy görög drámaelőadás kellős közepére kerülnénk, üstdobok, suttogós kórus, félelmetes hangulatot árasztó harangjáték, valóban magával ragad a zene. A vége teljesen hipnotikus kántálás, monoton gitártémával. És mielőtt kikerülhetnénk a zene bűvköréből, kezdődik a Samsara. Na itt aztán teljes Nile hatás érezhető. A hangulatban. Ezek az ősi hangszerek, ahogy bekúsznak a háttérbe, és a sötét imák mormolása megdermeszti az erekben a vért is egy pillanatra. De mivel ez nem az a zenekar, itt női kórus van és közép- meg lassú tempó, nem akarom összemosni a két zenekart. A végére maradt a legnehezebben befogadható téma, ez biztosan nem véletlen, de ha eddig nem kapcsolta ki valaki a lejátszót, és tetszett neki a zene, ezt is biztosan értékelni fogja. Mivel a samsara egy végtelen körforgása a halálnak és az újászületésnek, biztos jel arra, hogy a lemezt többször is érdemes meghallgatni!

Maximális elismerésem ezért a lemezért, bizonyára nem kevés munka fekszik a megalkotásában. Valódi csemege lehet azoknak, akik szeretik a hangulatos metal muzsikát, és valami újra vágynak! Viszont senki ne várjon refréneket, meg könnyen dúdolható dalokat!

Lábjegyzetként még álljon itt annyi, hogy a zenekar Myspace-es honlapján meghallgathatóak a korábbi szerzemények, és mindenki leszűrheti, hogy honnan is jutott el a zenekar a mai állapotába, ami minden bizonnyal csak egy állomás a fejlődésükben.