Igencsak nagy hévvel rándultam rá a Balboa-Rosetta Splitre, mivel a Balboa neve teljesen ismeretlen volt, Rosetta-éknak meg ez az első splitjük, a Wake/Lift előtti teljesen új anyaggal.
Balboa kezdi a bemutatkozást, először arra gondoltam, ha már ilyen nagy bandát támogat, hasonló stílusban is játszanak, de hamar kiderült, hogy ez nem így működik. A Primitive Accumulation lassú, westernes gitározgatással indít, halk énekkel, majd a második felére átcsak punk-hardcoreba rekedtes vokállal, gyors, pattogós szám. A Kaddish szintúgy lassan építkezik, a gitárok teljesen jól szólnak, itt is végig westernes hangulatot áraszt és hasonlóan le vannak torzítva mint Rosettaék, gondolom, hogy egységesebben szóljon a split. Ezt nagyon eltalálták, s szerintem Balboa gyengéje csak a gyors részeknél jelentkezik (Primite Accumulation), mert ott inkább átmegy zajba az egész, mintha halomra dobálnák a riffeket. A Planet of Slums is egy rövidebb darab, de teljesen hangulatos, post-rock alapokra jön a karcos vokál és a megszokott punk-hardcore kórus. Zeneileg talán Gantz – La Chambre Des Morts albumára hasonlít a Balboa stílusa. Semmiképpen sem gyenge pontja a lemeznek ez a fél, annak ellenére hogy másra számítottam, teljesen beleillik a képbe ez is.
Rosetta rész a TMA-1-el indít, ami egy referencia lehet a 2001 – Űrodüsszeiára, Arthur C. Clarke egyik legismertebb regényére. A hangzást tekintve lágyabb lett az egész, nincsenek sludge-os durvulások, de emiatt még barangolósabb lett, séta közben hallgattam és már kezdéskor olyan volt, mintha kirepítene az űrbe, kiszakítva testünkből. A hangulatteremtés az, amihez a Rosetta nagyon ért, még az ISIS-nél is jobban, s talán egy szinten a LVMEN-nel. Komplett űrutazást kapunk, nagy űres tér érződik a riffek közt, a háttérhangok is ezt erősítik, szinte érezni lehet a Galilean Satellite sugárzását. A gitárok jobban előtérbe kerültek, a dobok hangzása viszont tompábbra sikeredett, de annyira nem zavaró, a számítások alapján kibírja az űrsétát. A percekig tartó merengést (keringést) követően töményebb hangzást kapunk a már megszokott Rosettás derengő basszus és a samplerezés által. Amint elérjük a Clavius-t (szintén utalás a könyvre) figyelhetünk fel a már említett dobhangzásra, ami végig dominál, a gitárok réteges hangzása és a halk, de hardcore-os ének tart minket távol a földtől.
Az utolsó track a Project Mercury, instrumentális darab, és jó húzásnak bizonyult, hogy közösen adták elő, csakúgy mint mondjuk a Fishtank 14en az ISIS és Aerogramme kombó, iszonyatosan jó darab, Balboa (a kezdés és 3. negyed főleg) és Rosetta elemekkel. Mindenkinek csak ajánlani tudom, remek split két különböző hátterű előadótól.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.