Ambryo
Dead End Street

(Great Dane Records • 2007)

haragSICK

2008. január 5.

0

Pontszám

8.5

A francia, még ki nem fejlett új élet zálogának nevét viselő csapat, a hardcore és a thrash metál ötvözetével örvendezteti meg a hibrid műfajok újgenerációs szerelmeseit. A párizsi srácok 2000-ben hozták össze, az Ambryo-t, s azóta töretlenül dolgoznak rajta; a melodikus death metál éppen úgy felfedezhető benne, mint néhány elszállós dallamos vokál miatt, a kommersz metalcore lüktetése. Zeneileg hazánkban ilyet, a kezdetekben még hiteles szombathelyi Embers, és a ma is őszintének tűnő nagykanizsai Mélypont játszik. 2001-ben kijött egy demójuk, amit az első nagylemez rá 4 évvel követett, aMbryO címmel. Aztán 2007 októberében jött a folytatás; Dead End Street (melyről most olvasol)… bár kiadót találtak, azért a promó mégis csak írott CD és nyomtatott borító, amit kicsit sajnálok, mert eredetiben is elférne a polcomon…

A csapat nem tipikus thrashcore felépítéssel dolgozik, hiszen Lionel Forest, a frontember, nem csak az ének terén erősíti a masszív riffek szabta igazán mai zenét, hanem ő kezeli a samplereket is, melyek túl sok helyen nem érezhetőek, de ettől még jelen vannak zongora futamok és zajok formájában. Ezt leszámítva nem tartogatnak a francia srácok újítások terén semmi extrát, bár kétségtelen, hogy erős és megkomponált anyag a Dead End Street, ordítós, hörgős, éneklős, beszélős, egy picit rappelős, és minimálisan nu metálos is, tehát a hibridség hibridsége, de nem áll nekik rosszul! A témák se nem túl technikásak, se nem túl egyszerűek, ahogy a sebesség is leginkább középtempó, néhol belassul, s mélyen szántva repít (ilyenkor egészül ki a billentyűk kozmikus magányával), a másik percben, pedig dühössé lesz és gyorsul, az érzelmek és a dallamok is hasonlóan váltakoznak, a címadó dal a legmélyebb, szinte már egy HC ballada, haha. Zenekari hatásokkal nem akarok senkit sem bombázni, mert a Biohazard-tól a Sickbag-en keresztül egészen a Mudvayne-ig juthatnánk. Összetett és jó anyag, erős és megformált, dallamos és durva, értékes és egyben sajnos felejthető is… a nagy baj az vele, ami az összes hasonló bandával; ezt nem most, hanem mondjuk 10 éve kellett volna összehozni, akkor repedtek volna a műfaji válaszfalak és a kultikusság rögeszméje égik csapott volna. Így most, csak egy masszív és változatos album, s egy jó csapat francia földről!

Egy szó, mint száz, érdemes velük próbálkozni. Akadnak jobb és rosszabb csapatok egyaránt ebből a scenéből, amire kíváncsi leszek, az az, hogy pl.; az Ambryo 5 év múlva létezik-e még, s ha igen, akkor a divat bebukása után még mindig ezt a stílust hajtják, avagy mást… a hitelesség és a fanatizmus két külön fogalom, de ilyen téren az évek és a múlt távlatából eggyé válnak!

Ambryo
Ambryo @ MySpace