A lengyel Toxic Bonkers története számomra szép kis talány volt hajdanán… már fogalmam sincs milyen úton-módon, megismerkedtem a nevükkel (ezek a Toxic és Narcotic elő és utótagok mindig meglepetésként hatnak számomra – ez van, ilyen beteg a lelkem) és később a zenéjükkel is. Írtam a zenekarnak promó ügyben – akkoriban még a Nuskull egyik legtermékenyebb firkásza voltam, és végül Marek Kurnatowski, a zenekar managere válaszolt, akit, szegényt hetente basztattam e-mailben, hogy ne feledkezzék meg rólam – éppen turné kellős közepén találtam rájuk. Végül közel másfél hónap huzavona után elkérte a címem és nem sokkal rá meg is jött a pack. A Seeds Of Cruelty lemezükről már írtam, ide kattintva akár olvashatod is, és ezzel eltekintenék a zenekar biográfiai adatinak újból leírásától, inkább nézzük a soron következő új albumot, a sokat ígérő, kecsegtető című: Progress-t.
Nem tudom ki, hogyan van vele, de ha a borítót nézem, akkor egyértelműen a Napalm Death külsőségei jutnak eszembe, mindez tömbösítve, szögesdrót, koszos apokaliptikus zajháttér, fájdalom, dögcédula, letakart arc, avagy a háború és az értelmetlen öldöklés minden sztereotípiája, egy igazán mai post-urbánus jelenben…
A Seeds Of Cruelty óta 3 év telt el, de a Bonkersék nem sokat változtak, egy picit fogósabb, egy picit változatosabb, egy picit modernebb lett a Progress, de úgy érzem a hozzájuk fűzött reményeket nem elégítették ki maradéktalanul. A régi anyagon elsősorban a Napalm Death – Diatribes-ét lehetett érezni, míg az újon sokkal gyorsabb, pengésebb, mondhatni grindcore-osabb tételek kalapálják el bombatölcsérek krátereit… a hangzás remek, az ötletek pedig az erős hatásokat leszámítva törekednek, ha egyéninek nem is, de nem felejthetőnek tűnni, ez részben össze is jön a lengyel méregbrigádnak. A basszus rendesen vastag, a cinek és a pergő tipikus Terrorizer alakította grind beállítással csépelnek, a gitárok pedig szépen adják, amit kell. Sokat dob az egészen a rengeteg szóló, melyek ügyesen vezetnek át egyik témából a másikba, és adnak néhol egész HC-s, crossover-es megoldásokat – és megjelennek a kreált zaj és sampler halmazok is és néhol szabályos billenytű dallamok. A vokálok terén az üvöltő hörgés mellett a károgás is, mely sokakban fogja felidézni a korai Napalm Death korongok hangulatát és természetesen most még jobban hajaz Qobot hangja Barney tipikus orgánumára. Pár helyen kapunk dallamos refrént, beszédet és éneket is, de alapvetően csörtető grindos dolog, nagyon kevéske punkos és crustos témával, melyek miatt olyan szépen aprított a Seeds Of Cruelty. Tehát a fejlődés nem lineáris, amiktől jobbak lettek éppen azokkal számoltak fel, régi és kellemes fém ízeket, avagy jobb ez az új, de egyben lelketlenebb, s – bár ez paradoxon módon fog hangzani – de ötlettelenebb is. Mert mit hallunk itt 35 percen keresztül?
Egy mai modern bandát, mely oly sok mindennel fertőzött, durva, profi, a koncepció kidolgozott, csak éppen mégsem ugrik olyan magasra, hogy a mércénk miatt kijutna a scene kátyújából, avagy egy fecske nem csinál nyarat, és egy tank se háborút… a dallamosabb Nasum és a későbbi Extreme Noise Terror vérvonalat továbbra is szivattyúzzák, csak lyukas a tartáj…
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.