A kissé dagályosnak ható alcím után azért kezdeném azzal, hogy a folk/pogány metalzene reneszánszát éli manapság, rengeteg kiadvány lát napvilágot, erősebbek és gyengébbek, a végeláthatatlan horizonton azonban csak keveseknek sikerül a kiemelkedés. Úgy vélem a svájci Eluveitie-nek sikerült mindez, hiszen 2006-os Spirit című lemezükkel letették már a névjegyüket, de ezzel az anyaggal valahogy árnyaltabbá vált a kép, én pedig elbizonytalanodtam. Szeressem vagy ne szeressem?
Mindenképpen egy hatalmas előrelépés a zenekar számára, hogy sikerült szerződést kötniük az egyik legnagyobb metalzenei kiadóval, a Nuclear Blast-tel, amely istállóhoz többek között olyan nevek tartoznak mint az Avantasia, Behemoth vagy éppen az In Flames. Ez tehát nagyjából jelenthetné azt hogy a siker útjába már nem állnak a garázskiadók jellemző korlátai, illetve hogy nem kerül a produktum széles publikum elé. A marketingre és a promócióra tapasztalatom szerint egyébként sem lehetett panasz, ugyanis már a megjelenés előtti hetekben igyekeztek felhívni a metalfejek figyelmét arra, hogy márpedig itt valami nagyszabású dologra van kilátás…
Annyit még érdekességképpen,hogy a csapat univerzális motorja ezúttal is a vokalista Chrigel Danzmann, aki a dalszerzésért felelős szinte egyszemélyben. Ezt egy nyolcfős zenekarnál kicsit húzósnak érzem, lévén hogy dalírás után ő játssza fel a témákat minden hangszerre, de remekül helytáll minden téren, legyen az gitár, síp, mandolin vagy akár duda.
No, hát akkor ennyit elöljáróban, lássuk mit tartogat nekünk a Slania!
Egy egész hangulatos tábortűz-szerű intróval kezd a lemez, majd berobban a Primordial Breath, amin egy kicsit elcsodálkoztam, ugyanis már-már veszélyes szinten Dark Tranquillity jelleget ölt ez a szám. Az album első izgalmasabb momentuma az Inis Mona, amihez klipet is készítettek a srácok (no és a két hölgy). A hurdygurdy ezúttal is oroszlánrészt vállalt a dalok szerkezetében, igazából nem is baj, mert kifejezetten kellemes a fülnek. Be kell vallanom viszont, hogy Chrigel vokalizálása kurvára tetszik, mert nem az a sablonos mély hörgés, jól passzol a zenéhez, na. Egy nagyon érdekes kelta hangulatú dallammal kezd a Grey Sublime Archon, amit sajnos túl kevésszer díszitenek akusztikus kiállások, valahogy pont ez az, amit nagyon hiányolok erről a lemezről, pláne hogy kifejezetten ezen a téren volt erős annak idején a Spirit.
A hatos, Bloodstained Ground c. tételt sajnos megint ki kell emelnem, itt ugyancsak masszívan jelen vannak a DT-s hatások,hm. A The Somber Lay kezdése simogatóan lágyan kúszik be az éterből,hogy aztán maga a dallam alappillérjét képezze az egész dalnak. Kifejezetten tetszik!
A kritika végére érvén azt tudom mondani, hogy kissé csalódás ez a lemez. Félreértés ne essék, a metal színtéren az Eluveitie egy igazi üde színfolt, aki képes volt újdonsággal előrukkolni szokatlan megoldásaival, és valamilyen szinten anno sikerült is újraértelmezniük a Folk Metal-t, de ezt a kézzel fogható egyéniséget ami rájuk korábban jellemző volt út közben elvesztették, és sikerült egy teljesen tömegszerű göteborgi death őrléssé silányítani a fél albumot. Függetlenül az elhangzottaktól bátran lehet próbálkozni, hiszen ez egy szerethető lemez, pláne ha az ember túlteszi magát azon, hogy azt a bizonyos lécet most nem sikerült megközelíteni.
Hivatalos honlap
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.