A nem is annyira régmúltba való visszatekintésünk alanya ezúttal Németországból érkezik az 1994-ben alakult Empyrium képében, hogy elkalauzoljon minket egy archaikus időszakba, melyben az emberkéz még nem piszkította be az anyatermészetet, és ahol még szó szerint a víz volt az úr…
A zenekar stílusa sok hasonlóságot mutat a finn Tenhi zenéjével, gyakorlatilag ugyanúgy a természetből és a lélekboncolgató témákból merítenek ihletet mint a finnek, emellett pár népi hangszer is szerepet kap az akusztikus gitár domináns jelenléte mellett. Már-már az a helyzet egyébént hogy a fennállása alatt nagyrészt két tagból álló (a három is előfordult leginkább a késői időkben) zenekarnak mindvégig küzdenie kellett a kóros alulértékeltséggel annak ellenére hogy jobbnál jobb anyagokkal látták el a publikumot, érdekes módon a megítélésük is akkor kezdett megváltozni mikor 2002-ben feloszlottak, dehát ez valamilyen szinten törvényszerű is, a legnagyobb költők vagy festők is csak haláluk után kapták meg a „legnagyobb” jelzőt..
Mint azt említettem már feljebb, a zenekar mindösszesen két állandó tagot foglalt magába, Andreas Bach billentyűst, valamint az akusztikus gitárokért,vokálért és egyéb kiegészítő népi hangszerekért felelős Ulf Theodor Schwadorf-ot,s az ‘A Wintersunset’ pedig a zenekar legelső kézlenyomata, melyet 1996 első napjaiban rögzítettek.
.gif)
2006-ban újra piacra dobták a dalok remaszterizált változatát mindössze 500 darabos limitált példányszámban, amin helyet kapott a The Franconian Woods in Winters’s Silence újragondolt változata, a jelen kritika tárgyát is tulajdonképpen ez az újra kiadott verzió képezi.
A lemezen öt darab elhagyatottsággal és magánnyal átitatott epikus hosszúságú dal szerepel háromnegyed órában, plusz az első és utolsó tétel, amik rövid hosszuk miatt feltehetőleg az intro és outro szerepét hivatottak betölteni.
A Moonromanticism egy kétperces szerzemény szimfonikus aláfestéssel, mintegy felkészítvén minket az előttünk álló háromnegyed órányi melankóliára és elvágyódásra..
Az Under Dreamskies egy nagyon szép tétel, melyben fájdalmas és keserű riffekkel kavarog együtt a reménytelenség áradata.
A The Yearning már black metalos húrokat pedzeget, hallhatunk végre károgást is a felkavaró gitártémákkal együtt. Tobzódnak benne a jobbnál jobb ötletek, komolyan.
Az Autumn Grey Views egy hamisítatlanul lélekörlő dal a szomorú hangulatú invokatív szövegmondással és a szívfacsaró akusztikázgatásokkal. Nem semmi hogy milyen plusz töltettel bír ez a dal! Az Ordain’d to Three egy amolyan jellemzően középtempós Katatonia-s tétel, korrekt kis hallgatnivaló a maga 11 percével. A két perces A Gentle Grieving Farewell Kiss-t a csend megnyugvó hangjaihoz tudnám leginkább hasonlítani, méltó lezárása egyben ennek a remek lemeznek.
Mindig szokásunk azt mondani egy alkotásról hogy majd az idő úgyis eldönti mennyire marad meg a köztudatban, illetve mennyire lesz hosszú távon életképes produktum a szakma visszajelzései alapján, ám az A Wintersunset esetében bátran kijelenthetem hogy az idő vasfogának maradéktalanul ellent tudtak állni a dalok még 2008-ban is, és helyet követelnek maguknak a Metalzene Hall of Fame-jében!
Nem tudom mennyire leszek most megbotránkoztató, de ha össze kellene hasonlítanom az Empyrium-ot és a Brave Murder Day korszakos Katatonia-t az idősíkon való hasonló elhelyezkedésük miatt, akkor én kérdés nélkül a németeket választanám.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.