Nem akarom kioktatással indítani a 2005-ben alakult miskolci társaságot, de igazán gondolhattak volna a nagy limitáltság mellett arra is, hogy félretesznek párat promó gyanánt, ha egyszer észrevételeket is szeretnének produkciójukról az éterben… nem hozom elő, pontosabban tárgyalom ki, hogy a fan’zinek és web’zinek szerkesztői túlnyomórészt ingyen dolgoznak, és a kapott promó meg olykor egy-egy koncert akkreditáció a fizetés… na de hagyjuk!
Nebulosus Fatum black metalban utazik, immáron 3. éve, 2006-ban leraktak egy Sinister Nightfall címre keresztelt világian gyenge hangzású demót, és a mostani túllimitált anyag a Bükkerdő kislemez. Senki ne gondoljon erdészházra, vagy kiránduló csoportokra, esetleg favágó dalokra piros kockás ingben, fejszével a kezükben, csak egyszerűen a black metal egyik alapvető kliséjét használják ki a viszonylag fiatal srácok, ez pedig a természet és az örök érték és körforgás interpretáció.
A hangzás kellően kásás és true, hogy kapásból érezhessük, ez bezony a Burzum és a Darkthrone nyomdokain hivatott építgetni a maga kis pagan mezsgyéjén. Az Arcok A Ködben szépen építkezik, nem a sebesség, hanem a ritmusok határozzák meg, bár akadnak pergőkkel tarkított gyors beindulások, ahogy középtempós riffelések is. A basszus hátul szól, de szépen fekszik a lüktető dobra és a süvítő gitárra, ahogy remekül olvad bele az összképbe Váradi-Orosz Kristóf (WD-40) varjúdombi meséje is. 2:40 körül egy elég pofátlan Satyricon lopás tanúi lehetünk, ami a záró másodpercekben egy durván felismerhető Archívum nóta dallamait sorakoztatja fel (ha jól emlékszem, a Védd magad illetve az A.M.F. – Meleg pestis – végül is ugyanaz a két zenekar, csak a betiltás előtt és után – bár nem hinném, hogy a srácok hallgatnának ilyesmiket, így csak önkéntelen hasonlóság).
Aztán jön a folytatás, a címadó… hát nem tudom, nekem kissé unalmasnak és vérszegénynek hat, nem áll nekik ez a sebesség dolog túl jól, a dal közepe fele van egy remek kis átvezetés, amire jól jön a váltás, s az egész kap egy kis lüktetés, de a világmegváltás elmarad, annak ellenére is, hogy ezek a témák a továbbiakban is ügyesen váltakoznak. A Fejfák Között viszont egy igazán eltalált depresszív lófasz, mondhatni az a fajta, ami viszi a gyógyszert, hozza a földet… szemfedőket, síró szülőket.
A dobokért Gaeheln Tuhlv a felelős, aki nem egy kisebb magyar projectben teljesített már, játéka pontos és gyakran érzem úgy, ő viszi az egész zenét egyik percről a másikra. Ezt tapasztalhatjuk a Sinister Nightfall-ban is, egyhamar megmutatja acsarkodó sárga fogait, a harapás pedig megint csak nem sikerült rosszra, kellően vérzik és a hús is hiányokban szenved, lüktetnek az inak és tódul a vér… bár kicsit túlságosan is tettenérhetőek a hatások és a váltások bekövetkezése, a közepe fele még old school témák is előkerülnek, ez a leghosszabb és komplexebb nótájuk is egyben – ez amúgy a demós dal újra felvétele, s ha így nézzük, az új szerzemények ezerszer egyszerűbbek ám közérthetőbbek is.
Írjuk a számlájukra (és veregessük meg a hátuk), hogy nem túl idős arcok művelik mindezt, és ahhoz képest nagyon is minőségi a produkció, ahogy a promó dolgot is felfoghatjuk úgy, hogy nem nehéz limitál lemezt kiadni, szerzői kiadásban kis pénzből…
A borítóról nem tudok mit mondani, hiszen látatlanban mit írjak? Ha a miskolci társaság tovább fejlesztheti képességeit könnyen egyről a kettőre juthatnak, hiszen pontatlanság nem nagyon van sehol – na nem is matekos precizitással felépített progresszív szárnyalások fül tanúi lehetettünk ebben a bő 20 percben, de a maga műfajában és elvárásaiban adja, amit kell.
Utolsó pillanatban, avagy utóirat: Időközben megérkezett a kritika tárgya, nem tudom milyen utón-módon, de a lényegen annyit változtat, hogy a kivitelezés a minimál ábrándja és szépsége karöltve – avagy egyszerűség, pénztelenség, tenni akarás. A zene és a kritika többi része semmivel sem lett másabb, s nem tér el a kézzelfogható és az mp3-ból született véleményemtől.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.