A pennsylvaniai Sathanas nem mondható éppen mai cserebogárnak, hiszen 88-ban kezdtek, ám ennek ellenére mindössze hat nagy lemezt hoztak össze, egy valag EP-t és demót, illetve egy best of-ot. A csapat az idők során rengeteg változáson ment át tagsága terén, azonban műfajukhoz mindig hűek maradtak a változások ellenére is; old school death metal dallamos black metal lüktetéssel.
Az old school death metal jellegzetessége a thrash metalos megoldások voltak, így most ezek keverednek komplexen a black metal lépkedő izületeivel, a monstrum pedig megindul… amit kapunk, abban nagymértékben telítődik a múlt és a komplex jelen kesze-kusza önmagába visszahajló torz képe, mégis a végeredmény magával ragadó, energikus, dallamos, és persze mindezek ellenére kemény és masszív. A Nunslaughter vagy az Impiety neve említhető meg elsősorban, de én személy szerint a Necrophobic érzésemet sem bírtam a közel fél órás anyag hallgatása közben levetkőzni.
Akadnak totálisan thrash kiállások, és szinte színtiszta black metal őrlések is, mégis az alapvető műfaj a koravén diák kispados death metalja. A szólók kellően repítenek (ezekben is a thrash csattogások érezhetőek leginkább), s persze mindezt 3 ember pakolta össze, a Pulverised Records pedig remek hangzással és külsőségekkel (két fajta kiadásban jött ki – pontosabban két féle logóval… ) dobta piacra. Mit lehet hát tenni?
Aki rajong a régi ízekért, szereti a dallamos black metal megoldásokkal vezeklő thrash-es (néhol már black’n’roll szafttal nyakon öntött) múlt death metaljait, annak egyenesen telitalálat. Én is ilyesmi fickó vagyok, így a legrosszabb akarattal (mint egyediség és egyéniség kérdése) sem tudom egy erős 9.5 pont alá taszítani ezt a remek és energikus korongot!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.