Kritikám tárgya összekapcsolódik a nagykanizsai Ka-Rock rendezte XV. Támadás! koncerttel, ahol a helyi Self-Destruction, a várpalotai Septicmen és a fehérvári Doghitters adott egy közös randevút a fémnek, húrnak, pakolásnak – képek a buliról itt. Ott nyomták a srácok a kezembe az utóbbi zenekar első promó anyagát, így hát essük is neki!
A Doghitters idétlen neve és semmitmondó külsőségei ellenére komoly zenei múlttal rendelkezik – mármint tagsága terén, hiszen Joe és Lala a Septic illetve a Septic Pain mára zárt közösségében zenélt, míg Kutya basszerozott és énekelt a Flammable-ben. Itt a négylábúéknál is ez utóbbit űzi, aki az ének posztján a koncerten is jól bizonyított, intenzív, pörgős HC-s kölök, avagy Harley Flanagan után szabadon (sajnos ez a név csak keveseknek mond valamit, s ez a legnagyobb bajom a mai metalcore-deathcore és új kategóriás HC arcokkal, és éppen ezért hagyom ki a jobbnál-jobb nemzetközi csapatok koncertjeit – a megfejtés egy ős alap, mely 82 óta részese volt egészen 2000-ig az egyre bővülő hardcore színtérnek – Cro-Mags !!!)
Az apócska kitérő után lássuk mit is kapunk, a Doghitters promója tökéletes arra, amire szánták; bemutatkozni és életjelet adni a mára erősen divatba fordult körnek, a három dal + intró lüktető, némileg punkos, de azért kellően groovos zenét rejt, amely a metál és a HC között körözik egy kis keleti-blokkal átitatott crossover maszlaggal. A hangzással semmi gond, a Wackor-ék Puzzle-Speudo stúdiójában került rögzítésre, így tehát hazai viszonylatban nagyon is erőteljes és lüktető, s éppen ez a kettő, melytől HC lesz a HC. A zajos bevágások engem az első Life Of Agony korongra emlékeztetett – ahogy a spanyolos bemondások miatt a későbbi R.D.P. is, de maga a zene inkább a korai Pro-Pain és Madball vonalat képviseli, tehát némi mezőgazdász íz van benne, de korántsem Hatebreed vagy Terror szántás. Ahogy a dalcímek is mutatják, a szöveg angolul van, és a kiejtéssel sincs gond, mégis nekem a horvát és cseh scene szülte aprócska underground csapatok zenéi ugrottak be elsőre. Sok a középtempó, a lüktető dinamika és a punkos begyorsulás, egész refrén szerű a koncepció, amit komoly tekerések szakítanak meg, ahogy a leállások is viszonylag komplexszé varázsolják, az amúgy bűn egyszerű nótákat. A srácok pedig arról énekelnek, ami nyomasztja őket, és ahogy kis hazánk mindennapjait elnézzük, van miről és mire-kire haragudni, s persze van mit követni is.
Direkt nem húztam a cikket el különösebb jellemzéssel, hiszen a kulcsszavakat megadtam, a zenekar előtt pedig egy nagylemez összehozása áll, amihez sok sikert kívánok, és lehetne erőltetni a lüktető és erőteljes dinamika mellett az igazán gyors és nagyon belassult részeket is, illetve a kórusok alkalmazása is sokat dobhatna a düh és gyűlölet forralta levesbe, amit egészen ügyesen keverget a székesfehérvári négyes.
Kontakt: joethebrutal@hotmail.com
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.