A periódusos rendszer 94. büszke tagja, az emberi élet kioltására végtelenül hatékony radioaktív kémiai elem, a plutónium ihlette meg J. Carlssont, hogy létrehozza az indusztriális black metal bandáját 2003-ban. Az egyszemélyes svéd formáció már hallatott magáról: először 2004-ben egy demó (Wind of Change – vajon mit szólhatott ehhez Rudolf Schenker a Scorpionsból?) formájában szabadította a világra a radioaktív halált, majd ezt követően 2007-ben (One Size Fits All) és 2011-ben (Devilmentertainment Non-Stop) nagylemezzel üzent hadat a világnak.
Korábban már volt szerencsém a zenekarhoz, a 2007-es kiadvány fordult meg a lemezjátszómban. Az akkori találkozás alkalmával leszűrhető volt a formáció beteges, koszos ipari hozzáállása a black metal műfajához. A zenét hallva egy új világba nyerhet bebocsátást a mit sem sejtő hallgató: egy kietlen, sötét jövőbe, ahol az emberek magukra maradnak és egyedül bolyongnak a kopár bolygó ébenfekete, túlvilági valóságában. A Plutonium egy vizuális elemeket nélkülöző film arról – a zene eszközével –, hogy a gyarló emberiség milyen globális katasztrófát jelentő szakadék felé halad. A black metal műfaja elég zárt terület, a samplerek, beprogramozott hangsávok az esetek 99%-ában valami nagyon torz végeredményt eredményeznek, azonban a Plutonium zenei skálája épp ezektől a mesterkélt hangsávoktól lüktet energikusan. A riffek és ánblokk a gitárjáték a minimalizmus jegyében történő megközelítést érzékelteti, egyértelműen nem ez dominál. Ez a zene kicsit az Aborymnál jellemző ipari kisugárzást, illetve nyomokban a Limbonic Artnál tapasztalható atmoszférát juttatta eszembe, azonban aláhúznám, hogy a kellő eredetiség megvan a Plutoniumnál. Ami még pozitív irányba mozdítja el ezt a lemezt, az a karakteres ének.
Műfajában kiváló a Devilmentertainment Non-Stop.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.