Khrul
promo pakk

(szerzői kiadás • 2009)
Infam
2011. szeptember 25.
0
Pontszám
6.66

Khrul alkotói potenciálja messze földön ismeretes. Osztottam-szoroztam és kijött, hogy nem kevesebb, mint 18 magyar underground bandához vezetnek a szálak. A továbbiakban három bandájának három kiadványát veszem górcső alá.

A promo pakk első versenyzője a black metal Funebre 2010-es EP-je, amely egy sorozat részét képezi. A széria lényege bemutatni a hazai underground velejét olyan módon, hogy vendégzenészeket von be Khrul az általa komponált zenék interpretálására. A két dalból összeálló Hunderground Vol 2. esetében Arkhorrl (Aetherius Obscuritas) és Blizzard (Vorkuta) a beugró zenész. Az Arkhorrl nevével fémjelzett All My Sins Forgive című dal igazi középtempós és helyenként annál pergősebb vizekre is evező karakteres black metal tétel. Megfelelő helyekre kerültek a dal súlypontjai, jól eltalálták a különféle riffek, kiállások, szólók helyeit, ezáltal változatos lett az összkép. A Blizzard által felénekelt Advent of the Seven Curst Signs című dal a black metal nyersebb oldalát hivatott prezentálni, nyomasztóbb atmoszférát kreáltak számára, mint az egyes szám esetében tapasztalható. A Hunderground sorozat újabb epizódja miatt sem kell szégyenkeznie Khrulnak.

A második lemez, amiről szót kívánok ejteni, az a brutál death metal műfajban aprító Kill with Hate 2010-ben megjelent debütáló EP-je, az Evolution of the Beast. A korong tematikája a mai rideg világot tárja elénk a maga puritán és kőkemény kommunikációs csatornáján keresztül. Igazán tapasztalt, régi motoros zenészek alkotják a bandát, tehát a mázsás riffek mögött professzionalizmus szűrődik ki, ne valami kezdő bénázásra gondoljon senki a puritán szó hallatán. Érdemes mélyebben elidőzni a szövegek felett, mert egy módfelett realista szemüvegen keresztül kapunk helyzetértékelést és kritikát a XXI. századról, illetve a társadalmunkról. Visszatérve a zenére: technikás vonalon halad a brutalitás mellett a banda, az Immolation és a Berzerker fúziójaként írható le leginkább a portéka stílusa. A műfaj kedvelői nem fognak csalódni!

A végére hagytam a sötét lónak számító Disztraktor 2009-es demóját, a Trú Agrár Metál Forevört. Hogy miért sötét ez a bizonyos ló? A válasz egyszerű: komolynak túl komolytalan a banda, viccnek pedig túlontúl is profi. A zene thrash alapokon dübörög, az ének pedig bekategorizálhatatlan számomra, de nem mondható rá, hogy rossz. Meglehetősen megosztó ez a zene, aki görcsösen ragaszkodik az elveihez, annak nem lesz a kedvence, de aki nyitott a magyaros hülyeségre, baromságra, az jókat derülhet a szövegeken. Aki érti a viccet, az próbálkozzon bátran!