Restless Oblivion. Sok korombéli doom rajongó torka szorulhat össze izgatottan e két szó hallatán: a mára méltán klasszikus második Anathema lemez, a The Silent Enigma első dalát nevezték el így, 1995-ben. A legendás zenekar akkoriban még a zord zenék vizein evezett, hörgős doom-death muzsikájuk a stílus alapköveit fektette le. Nem meglepő, hogy az oroszországi Voronezh-ből érkező, ötfős brigád is a lassú, borongós doom-death mellett kötelezte el magát, ezt az is nyilvánvalóvá teszi, hogy lemezüket a szintén orosz Solitude gondozza.
Az öttagú felállás a következő: Taran (Ravencry) – dobok, Asmodian – gitárok, Pavel Levashov (Ravencry) – basszus, Evgen (Ravencry, ex-Dead Sky Dawn) – gitárok, Elf – ének. Látható, hogy a tagság nagy része a dallamos viking-blacket játszó Ravencry zenekarban is szerepel, azonban ez utóbbi banda nyolc éves fennállása alatt mindössze egyetlen 12 perces EP-t adott ki, szóval nem igazán érdemelnek külön említést.
Annál inkább érdemel említést az oroszok jelenlegi zenekara és első lemezük, a Sands of Time. Bemutatkozó albumnak ez nagyon erős lett. 56 percben hömpölyög a lemez hét + kettő (Prológus, Epilógus) tétele, a kilencvenes évek példaképeinek erős hatása érezhető az album témáiban, kevés mostanság jellemző funeral doom ízzel fűszerezve. Nem is baj ez, bár néha már-már tényleg olyan érzése van az embernek, hogy a Silent Enigma egy-egy kimaradt nótáját hallja, ez valakinek lehet probléma, a banda szerintem inkább megtisztelőnek találná ezt az észrevételt, azt hiszem. Én csak egyszerűen élvezem. Azért az ének stílusa távol áll a fent említett zenekar bármely korszakától, általában egyhangú, mély hörgést hallunk Elf torkából, pár alkalommal tesz kivételt, ilyen-olyan árnyalat irányába, néha a suttogás-beszéd is előkerül, de tiszta éneket nem találunk a Sands of Time-on. Első hallásra elintézheti az egyszeri hallgató a kiadványt, hogy ezer ilyen van már és hogy minek még egy. De nem érdemes. Valóban nem újítja meg műfaját a lemez, de többszöri meghallgatás után észrevehető, hogy a stílus meglévő elemeiből olyan elegánsan és olyan ízlésesen építkezik, hogy egyáltalán nem érzem fájónak az innovatív összetevők teljes hiányát. Itt van például a személyes kedvencem, a címadó Sands of Time. Esővel és zongorával indít. A legáltalánosabb összetevők. Mégis, kiráz a hideg, jó értelemben, amikor meghallom a dalt. A hangzásról csak annyit mondanék, hogy kiváló. Minden hangszer tisztán hallatszik, nem steril, így kell szólnia egy albumnak ebben a műfajban, 2014-ben. A szövegekről szívesen kikérdezném a zenekart, sok helyen egyszerűen nem tudtam értelmezni a nagyon mélynek látszó mondanivalót sajnos és nem vagyok meggyőződve róla, hogy ez az én hibám. Mintha valami generátorral készültek volna, nyilván nem így van, de azért kijelenthető, hogy nem ez a Restless Oblivion fő erőssége.
Sands Of Time by Restless Oblivion
Nem értem, hogy a fent látható, igényesen megrajzolt logót miért csak a belső borítóban lehetett szerepeltetni és helyette miért kellett ezt a teljesen fantáziátlan betűtípust alkalmazni a borítón, a banda nevének megjelenítésekor. Ezt leszámítva nincs gond a külalakkal, igaz, nem erőltette meg magát a designért felelős Sergey Terentnev. A szövegek szerencsére a borítóban, ami jó pont, nagyon nem szeretem, ha ez kimarad egy hivatalos kiadványból, még akkor sem, ha adott szövegeket olvasva teljesen hülyének érzem magam.
Végeredmény: erős nyolc és fél pont mehet a Restless Oblivionnak ezért a kiváló bemutatkozó lemezért, amely ugyan nem hibátlan, nem újító, de nagyszerű hallgatnivaló a műfaj kedvelőinek.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.