Ensiferum
Victory Songs

(2007)
Avatar
2007. március 2.
0
Pontszám
8.5

Emlékszem a legelső Ensiferum korong nagyon beütött nálam. Szinte naponta meghallgattam. Újdonságként hatott vérpezsdítő folk/black metaljuk. Majd jött az Iron, mely szintén tetszett, de már annyira nem nyűgözött le. Valahogy kevesebbnek tűntek a folkos elemek és
a nagy ívű kórusok. Emiatt már türelmetlenül vártam legújabb alkotásuk. Kíváncsi voltam,
hogy ezúttal mivel rukkolnak elő.

A nagylemezt először még kedvcsinálóként a hat számos Dragonheads EP vezette fel. Most pedig végre megérkezett a harmadik stúdióalbum, a Victory Songs. A zenekarban az Iron óta történt egy énekes csere a Wintersun miatt kilépő
Jari Maenpää helyett a Norther-ben is szereplő
Petri Lindros érkezett. Zenei téren nem történt túl nagy változás, maradt a folkos kicsit heavys black metal. Nekem ez az album valamiért mégis jobban tetszik, mint az előző.

Az Ad Victoriam egy szokásos lassú csatába hívó intró, melyet Meiju Enho varázsol elő szintijéből, majd brutális lendülettel kezd a Blood Is the Price of Glory, de a dal a végére kisimul és egy óó-zós kórusban teljesedik ki.
A Deathbringer from the Sky és az Ahti szélsebesen vágtáz el mellettünk. Ezek is klassz dalok de a legjobb talán a One More Magic Potion. Táncra csábító fuvola játékkal nyit és egy igazi asztalra fel sör a kézbe típusú Ensiferum himnusszá válik. A csodaszép nyugodt dallamokkal felvértezet, líraibb jellegű Wanderer pihenteti a mulatozásba elfáradt lábainkat. A kis pihenő után újra előrántjuk kardjainkat (Raised by the Sword) és belevetjük magunkat a hajnalba nyúló csatába
(The New Dawn). A fárasztó harcnak meg lesz az eredménye, és vígadva megünnepelhetjük a fényes győzelmünket, hogy a végén nyugodt lélekkel pihenjünk meg (Victory Song).

Alapjába véve nem csinál semmi újat az
Ensiferum, amit eddig ne szoktunk volna már
meg tőlük. Negatívumként talán csak azt említeném meg, hogy néhol már fárasztó a sok óó-zás és egy-két téma már ismerősnek tűnt valamelyik albumukról. A mérleg nyelve számomra mégis pozitívan leng ki, mert összességében azért ez egy megbízható és abszolút élvezhető lemez. Rajongóknak csalódás kizárva.