Full of Hell
Weeping Choir

(Relapse Records • 2019)

Professor Shub Niggurath

2019. június 16.

0

Pontszám

9

 Én személy szerint, alapjáraton nem szeretem a noise zenéket. Nincs benne számomra elég zeneiség, nem köti le a figyelmem. Igazából értelmesen meg se tudom fogalmazni mi a problémám vele, egyszerűen az én szűrőimen már nem megy át.Viszont ha valami sludge, black metal vagy, hogy maradjunk a cikk témájánal grindcore mellé pakolják be, egyből más a helyzet.  Hozzáértő kezekben az ilyen effektek, zajok és egyéb zajongások, képesek olyan hangulati pluszt adni, olyan támogatást nyújtani a súlyos vagy épp eszeveszett gitár témáknak, hogy még én is elismerően bólintok.

 Ezen zenekarok közül, jelenleg az egyik legizgalmasabb a színtéren a maryland-i/pennsylvania-i Full of Hell. A híreken kivül nem volt még róluk szó a Forgács hasábjain, úgyhogy a kötelező körökkel kezdeném. A zenekar pont idén  ünnepli a tizedik születésnapját, a Weeping Choir pedig a negyedik nagylemezük és egyben az első a Relapse Records gondozásában.. Emellet azért még hozzá tenném, hogy kiadtak még három EP-t, négy Demo-t, hét Split-et, három Live Album-ot, és öt Collaboration lemezt is. Szóval mozgalmas első tíz éven vannak túl a srácok és eközben sikerült, egy szépen ívelő és főként a természetesség érzetét keltő pályán mozogniuk. Rendítheteltenül keresik azóta is, hogy tudnának minél pusztítóbb,minél szélsőségesebb hangorkánt kreálniuk és nem árulok el nagy titkot, hogy ezt sikerült ismét a tőlük el várható magas minőségben prezentálniuk. A grindcore-hoz illő stílusok be emelésével kísérleteznek, legyen szó death metal-ról, sludge-ról vagy nosire-ról. Olykor egyikből, olykor másikból csipentve picivel többet vagy kevesebbet. Az aktuális lemez a Trumpeting Ecstasy egyenes folytatása, főhajtás a death metal isenek előtt, érzésem szerint egy csipetnyivel több Merzbow féle noise finomsággal. Apropó Merzbow, kijelenthetem, hogy a japán úriember az egyik legnagyobb zenei hatásuk. Olyannyira, és ez nem vicc, van egy póló mintájuk ami egy Merzbow borító amire rá írták, hogy Full of Hell.

 A Burning Myrrh pont egy olyan dal amit a Full of Hell-től várna az ember. Gyors, hangos, zajos, a hallgató szinte érzi a saját izmaiban is a gyűlöletet és haragot, hogy legszívesebben megrúgdosna valakit. Dylan Walker és Samuel DiGristine közös erőbedobással, üvölt,károg, visít, röfög az egész lemezen. Minden egyes megszólalásuk egy vágás, a pokol tűzében izzásig forrósított késsel, védtelen, halandó testünkön. A szám végén egy kegyetlen sludge-os belessulást kapunk, hogy felkészüljünk a következő dal tempójára,na meg a lemez legjobb riffjére is. Tizenegy dal-t kapunk 24 percben, így maguk a szerzemények nem túl hosszúak, az első öt dal nincs tíz perc, ha jól számolom. Ezek közül a leghosszab a Rainbow Coil, ami a Merzbow-val elkövetett kollaboráció óta az első vegytiszta noise számuk. Kellemetlen érzést keltő, zajok, zörgések, zúgások puska ropogással járják, az emberi jó érzésen túli násztáncukat. A következő dalok már megfelelő mennyiségű hardcore témákat is tartalmaznak és elvezetnek az album leghosszabb és  legsúlyosabb daláig. Nem gyakran talál az ember, egy alapvetően grindcore lemezen, egy majdnem hét perces nótát. Az Army of Obsidian Glass pedig egy hét perces, súlyos  sludge/doom gyászmenet, ami jól bizonyítja mennyire volt hatással rájuk a The Body-val való közös munka. Ami kettő nem éppen könnyen fogasztható lemezt is kitermelt. Na meg annak a bizonyítékát is, hogy nem csak a cséphadaráshoz értenek. A Silmaril személyében egy gore grind-os menetelést tisztelhetünk és sodródunk tovább az orkánnal,majd az utolsó szám végén, minden előkészítés nélkül egyszerűen csak elvágják a lemezt és miután el ült a vihar, újra fellélegezhetünk.

 Az ilyen váltások keltik azt a zaklatott, reménytelen hangulatott ami az egész lemezt belengi. A kísérteties már-már az emberi felfogó képesség hátárán túli zaj foszlányok és pokoli effektek csak rátesznek erre az érzésre. Nihilzmus és zaklatottság kéz a kézben jár ebben a a huszonnégy percben. Szélsőséges és extrém, nem való mindenkinek de aki nyitott a brutalitásra az megtalálhatja benne a számítását. Sőt ha olyan mazochista mint én, elég sokszor fogja pörgetni.