Lukács Peta neve az idősebb generációnak feltehetően a Bikini soraiból ismerős, a fiatalabbak pedig valószínűleg a Zoli Band-hez, illetve a folytatásának tekinthető Ocean Hills zenekarhoz tudják kötni a gitárost. Létezik azonban egy harmadik csoport, akiknek elsősorban az European Mantra zenekar jut eszükbe Petáról. Arról nem is beszélve, hogy a gitáros session muzsikusként számtalan hazai előadó, illetve zenekar lemezén letette már a névjegyét.
Jelen írásom főként azokhoz szól, akik az European Mantra gitárosaként tekintenek Péterre. A 2013-ban megjelent War & Peace című szólólemeze ugyanis, a múltját szegélyező projektek/zenekarok közül ennek a formációnak a zenei világához áll igazán közel. Lehet olyan közhelyekkel dobálózni, hogy ez a muzsika a zenészekhez szól, hétköznapi zenehallgató nem tud mit kezdeni vele, hiszen ez csak technikai bemutató, illetve gitártesztelés… Nos, a War & Peace esetében nem erről van szó, bár tagadhatatlan, hogy mezei zenerajongóként sokszor megfejthetetlen, ami lemezre került. A korong azonban semmivel sem nehezebb eset, mint a magyar földön is körülrajongott Liquid Tension Experiment muzsikája, de lássuk, mit kínál(t) a War & Peace egy órányi zenei utazása.
A tizenkét dal, illetve a nálam kakukktojásnak minősülő záró tétel úgy közelít az alapvetően instrumentális, gitáralapú muzsikához, hogy a melódiák révén, a zenei előtanulmányokkal nem rendelkező zenehallgató is tudjon kapcsolódni hozzá, de a képzett hangszeresek is megkapják a magukét. Nem igazán van létalapja hatásokkal dobálózni, hozzáállás tekintetében viszont megemlítem, hogy Peta úgy közelített az instrumentális muzsikához, ahogy Joe Satriani a ’90-es évek második felében megjelent lemezei. Első tehát a megjegyezhető dallam, minden más „villongás” pedig csak azt követően, a dalnak alárendelve kerülhetett a szerzeményekbe. Már a sampleres énekfoszlányokkal kezdődő Because of You sem egy tipikus albumnyitó téma. A szerzemény később egy olyan dallá alakul, mintha egy, az ezredforduló környékén íródott The Gathering szerzemény lenne, a vége pedig egy elborult instrumentalizmus, az egész ráadásul négy és fél perc sincs.
A nagybetűs gitározás a másodikként érkező címadóval veszi kezdetét, mikor már-már elmenne technikai bemutató irányába, Peta egy-egy melodikus résszel fogja vissza a gyeplőt, de esetenként olyan hangokat is csihol a hangszerből, amilyenekkel Steve Vai szokott előállni. A klippel is megtámogatott 90s Night kellemes lüktetésével azokat a bizonyos Satriani albumokat idézi, főleg a napszemüveges mester Crystal Planet-jén bukkantak fel ehhez hasonló dallamok. Erre szokták azt mondani, hogy nemzetközi színvonal. Itt kell megjegyezzem, hogy a Borlai Gergő által kezelt dobok és a Nagy János nevéhez köthető zongoradallamok kivételével minden hangszert Peti játszott fel. A 90s Night-hoz hasonló felfogásban készült a finom hangvételű Recollection és a Prayer is, melyek azt a fajta instrumentalizmust nyújtják, amivel a nem zenész vénájú hallgató is gyorsan tartós barátságot köthet. A nagyrészt akusztikus I Had a Friend akár filmzeneként is megállná a helyét, szomorkás, de mégis könnyed dallamával egy dráma stáblistájának aláfestéseként is megállná a helyét. A mellbevágó It Deeply Hurts hat percébe a Blind Myself-es Tóth Gergő torokkínzása és Pacziga Linda szárnyaló énekdallamai felelgetnek egymásnak. Peta pedig olyanokat gitározik, hogy bármelyik kortárs, progresszívnek mondott csapat sárgulhat az irigységtől. A végén meg ott az a templomi orgonát idéző hangszín. A Subscribe-os Csongor Bálinttal rögzített Waltz egy döngölős modern metal nóta, ezerszínű énekkel felvértezve.
A Funny lehetne akár egy kortárs pop-rock sláger is, Linda fogós melódiáival és a gépies alapokkal. A Grief pedig egy hangulattéma, lényegében nem más, mint egy elnyújtott gitárszóló, visszafogott kísérettel elővezetve. Ellenben a Slowdown egy jazzes zongoratémát is felvonultató prog. rockos örömzenélés, tele váltásokkal és hangszeres szólókkal, melyeket egy modern metalos riff koronáz meg. Ha valami a CD-n, akkor ez a négy perces szösszenet tényleg a muzsikusok zenéje. A basszusgitár játékából eredően hasonlóan megtekert, de nem emészthetetlen az utolsó előttiként érkező, többkörös gitárszólóval megpakolt Compliment. A záró, Völgyesi Gabi által énekelt Melletted-re pedig mindig egyfajta bónuszként tekintettem, mely a dalszöveg és az énekdallamok révén egy pop dal lenne, a zenei alapra viszont ezúttal is érdemes odafigyelni.
A 2013-ban megjelent War & Peace egy a szó eredeti értelmében vett szólólemez, egy feneketlen üst, amibe Peta az összes hatását belepakolta, a korong pedig a hangulati ívének, a jól eltalált dalsorrendnek köszönhetően egy ívet ír le, melynek végeredménye egy kerek egész. Ha az instrumentális gitárzenét a technikai bemutató miatt kedveled, azért, ha pedig az ének nélkül is könnyen rögzülő melódiákat keresed benne, akkor meg azért érdemes meghallgatnod Peta szólólemezét!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.