Pokolgép – Rudán Joe nélkül

Nem annyira friss már a hír, de mivel még nem szerepelt nálunk, és nagy múlttal rendelkező zenekarról van szó, lássuk, hogyan kommentálják az énekes leváltásához vezető eseményeket:

„Ezúton szeretnénk elnézést kérni a közönségünktől és mindenkitől, aki várta és szerette volna látni, hallani a Pokolgép zenekart április 10-én, Szolnokon, a Metal Liget fesztiválon. Nálunk jobban senki sem sajnálja, hogy – nem az első esetben és nem a közelmúltban történt műtéttel összefüggésben – egy ember miatt kénytelenek voltunk a koncert kezdési időpontjában lemondani a fellépésünket, de úgy gondoltuk, hogy nem lettünk volna képesek a Pokolgép zenekar nevéhez és közönségéhez méltó koncertet adni.

A Pokolgép zenekar és Rudán Joe közös megegyezéssel úgy döntöttünk, hogy nem kívánunk a továbbiakban együtt zenélni és – egymást és a közönséget tiszteletben tartva – elválnak útjaink. Mindez azért történt, mert – amíg szakmailag maximálisan elismerjük, – nem tudtunk tovább közösen gondolkodni a Pokolgép zenekart illetően. A legjobbakat kívánjuk Neki!

Mi négyen a továbbiakban is töretlen hittel és a ránk számító közönség elvárásainak megfelelően kívánunk együtt zenélni, koncertezni, lemezeket készíteni. Természetesen keressük azt az ötödik tagot, aki méltó utódja lehet a Pokolgép zenekar eddigi énekeseinek.
A jövőben is számítunk a POKOLNÉP támogatására! A koncertekkel kapcsolatban figyeljétek a honlapot!

Végezetül: A Pokolgép zenekar a jövőben nem kívánja kommentálni a történteket. MINDHALÁLIG ROCK’N ROLL !!!

Kukovecz Gábor, Pintér Csaba, Nagy Dávid, Czébely Csaba

Pokolgép – Rudán Joe nélkül (9 komment)

  • maniac maniac szerint:

    [quote=thomas lord:3e8fc8cb]…legtöbbször be van rúgva.meg annyira nagyképű barom.azt hiszi magáról hogy ő a legjobb énekes…[/quote:3e8fc8cb]

    Egy frontembernél szukséges az egészséges onbizalom, kulonben ki sem állna a szinpadra.

    [quote=thomas lord:3e8fc8cb]…Kalapács Józsi annak sokkal jobb hangja van a Joe még sehol sem volt amikor megalapult a pokolgép.szóval ő nem tisztességes igazi tag.szóval a pokolgéppel lett híres..[/quote:3e8fc8cb]

    Ízlés dolga, nekem a Joe hangja jobban fekszik, még amikor a régi, „Kalapácsos” dalokat is énekli.
    Az meg, hogy a Joe a Pokolgéppel lett híres, nem teljesen fedi a valóságot, mert volt neki saját bandája és onnan lett elhívva. De ha ilyen mércével nézzuk, akkor a Bruce Dickinson sem „tisztességes igazi” tag az Iron Maiden-ben és csak veluk lett híres. Na és akkor mi van?

  • bush bush szerint:

    [i:j2xs6242]Meg nem erősített információink szerint, rátalált új énekesére a Pokolgép zenekar, legalábbis erre utal az a tény, hogy a most jelentkezőket már elutasítják mondván; az állás betöltve. Ettől függetlenül egyelőre nagy a titkolódzás. Annyit azért sikerült megtudnunk, hogy nem Kiss Zoli az új frontember.[/i:j2xs6242]

    Joe bácsi már akusztikusban nyomja!!! |-D

  • ensomhet ensomhet szerint:

    [quote=maniac:535815af](Szerintem) a Rudán Joe az egyik legjobb hangú magyar [b:535815af]rock[/b:535815af]-énekes.[/quote:535815af]
    Épp ez a gond vele, hogy a Pokolgép azért csak metal, vagy mi, nem illik bele.
    Ha meg tényleg alkohollal kapcsolatos problémái vannak, akkor kell valami erős arc, aki magára vállalja azt a „hálátlan” szerepet, addig baszogatja, amíg nem csinál magával valamit, különben meghal.

  • maniac maniac szerint:

    (Szerintem) a Rudán Joe az egyik legjobb hangú magyar rock-énekes. Imádom a vele készult Pokolgép albumokat, kár érte. Mert ugye tudjuk, hogy a P. Mobil is megvált tole, a Schuster Lóri pedig nem csinált titkot belole, hogy a Joe alkohol-problémáit tartotta kiváltó oknak.
    A Joe-nak segítségre van szuksége, gondolom minden kozeli ismerose lépett ezugyben (a P. Mobil és Pokolgép tagok is), de valszeg o szarik a világra. Akkor viszont egyutt kell élni a kovetkezményekkel.
    Joe, ha olvasod ezt, uzenem, hogy nem kell nekunk egy ujabb Radics Béla. Gyógyulj meg és térj vissza!

  • maszvidal maszvidal szerint:

    Én rockmaratonon láttam őket. Nem igazán szeretem ezt a klasszikus havi metált de hihetetlen profi showt nyomtak valami eszméletlen tökéletes hangzással. Rudán Joe nekem nem tűnt fel vagy ki vagy bármi

  • ensomhet ensomhet szerint:

    Rudán Joe hangját én se szerettem, igaz Pokolgépet se hallottam már évek óta, de egyáltalán nem illett hozzá.

  • pistike66 pistike66 szerint:

    [quote=emp:ij929br7]
    Igen nagy veszteség ez a honi értékteremtő és a rock/metal scéné színvonalának emelését célul tűző zenekaroknak.
    (csak vicceltem! (hrhr) )
    [/quote:ij929br7]
    Legalább több eszük volt mint anno Ossianéknak és nem lett újabb repatarurgyán, bár én jól el lettem volna vele… 😀

  • maszvidal maszvidal szerint:

    A Kalapács Józsi visszatérhetne 😀

  • bush bush szerint:

    Joe bácsi aztán ezt nyilatkozta:

    „Kivágtak a sebészek a nyakamból egy nyolc centis daganatot a Honvéd kórhában Pécsett, igen nagy fájdalmaim voltak már pénteken Szekszárdon is. Kicsit több gyógyszert vettem be szombaton, és mondanom sem kell ittunk is pár pohárral a helyi barátokkal, csak ez a gyogyi nem csípi a sört. Nem voltam toppon, sz*rul nem lett volna tisztességes énekelni, ezért döntött úgy a zenekar, hogy nem vállalja a koncertet.
    Ez az én baromságom, mindenkitől bocs. „