Az idén indult lengyel Ossuary Records harmadik kiadványa a szintén lengyel Okrütnik zenekar debütáló albuma, mely november elején jelent meg. A kiadó a hazai feltörekvő csapatokat támogatja, a profil pedig az igaz fémzene, melybe a hagyományos heavy metal mellett a tradicionális black/thrash/death vonal fiataljai is beférnek. Az Okrütnik stílusát nehéz skatulyába préselnem. Kétségtelen ugyan, hogy alapvetően heavy metal az, amit a kölyökképű kotlini brigád háromnegyed órában elővezet, de a lemezükön akadnak egyéb behatások is. A tartópillérek tehát nehéz fémből készültek, de az ötvözet alkotóelemei közé csempésztek egy nagyobb adag black, illetve árnyalatnyi thrash metalt is. A kész mű a stílusok keveredése ellenére mégsem lett modern, inkább ódon fémzene került ki a kezeik közül. A szerzemények azt a zenei világot idézik, amikor az egyes alirányzatok még nem váltak el egymástól, szerves egészet alkottak, egyszerűen csak metal létezett, különféle előtagok nélkül.
Az Okrütnik zenéje hallatán az okkult szövegvilág és a bonyolult, de nem átláthatatlan szerkezetek révén a korai Mercyful Fate ugrott be párhuzamként. Az ajánló végére terveztem írni, nehogy valakit ezzel rettentsek el a korongtól, hogy a csapat anyanyelvén adja elő a dalait, de korrektebbnek érzem itt az elején tisztázni a dolgot. Akit ez a tény eltántorít a lemeztől, magára vessen! A lengyel nyelvtudásom említést sem érdemel, de a lemezcím és a nyitó nóta értelmezéséhez nem kell nyelvész professzornak lennünk. Egy-két nótacím azonban a későbbiekben feladja a leckét, nemhogy érteni, leírni is kihívás némelyiket. Az Okrütnik mégis az a zenekar, mely az önjelölt kritikaírók kedvence lehet, mivel bőségesen szolgálnak gondolatébresztő momentumokkal. Az egysíkúság ismeretlen terep a fiatalok számára, szinte minden daluk más-más téren erős, így jelen esetben az összes szerzeményről ide kívánkozik néhány gondolat, kezdjük is!
Egy baljós hangulatú, filmzenés introval köszön be a csapat, majd egy, a nazgulok sikolyát idéző hang után indul a lemez. Az ének ebben a tételben olyan, mintha egy black metal énekes hagyományos metalt adna elő. A muzsika pedig tekerős szólókkal megpakolt, közepes sebességen előadott fémzene. A lengyel nyelv és az extrémebb ének ellenére már a nyitódalban is sikerült emlékezetes refrénnel előállniuk. A címadó germános riffeléssel indul, szépen kidolgozott zenei alapokkal folytatódik, ha ennek szép jelzőnek van egyáltalán létjogosultsága ebben a zenei világban. A Gualarz önálló introt is kapott, távoli harangzúgással és ugyanazzal a nyomasztó hangulattal, mint a nyitó nóta. Ez a kissé Running Wild-os, galoppozós kezdő témával kezdődő dal megvezetett, mivel nem német metalhimnuszba fordult, hanem a későbbiekben az orthodox szertartásokat idéző templomi ének és a már emlegetett szélsőségesebb, rikácsoló hang ütköztetésére épül. Ékes bizonyíték arra, hogy az Okrütnik-nek vannak ötletei, nem sémákban gondolkodnak, esetenként bátran variálnak a dalszerkezetekkel.
A sodróbb tempójú, végig rikácsoló hangon előadott negyedik dal a svájci úttörő Celtic Frost-ot, esetenként elődjét a Hellhammer-t idézi. Ez a szerzemény tehát a csapat egy másik arcát villantja fel, egyenes vonalú szerkezetével. Az ötödik tétel ismét más szemszögből mutatja a zenekart, ez a himnikus, epikus, óriási kórusokkal színesített dal önmagában ékes bizonyíték a srácokban lakozó kreativitásra. A Noc Calicyjska gyakorlatilag egy klasszikus heavy metal tétel lehetne, ha az ének hagyományos formában lenne elővezetve. A lemez legjobb, többkörös szólója itt kapott helyet, mely után a levezetés tankönyvbe illőre sikerült. A hetedik dalnál esett le, hogy miért emlegetik az Okrütnik kapcsán a thrash metalt is. A nyitány ezesetben a legkorábbi Kreator-t idézi, a dal bár nem féktelen tempójú, de a thrashes riffelés ebben a szerzeményben határozottan tetten érhető, az ének viszont kevésbé Millés, inkább Angelripper mélyebb orgánumához közelít, a gitárszóló pedig újfent kidolgozott. Fantasztikus, ahogy a szóló közben lassítják le a dal tempóját, majd egy döngölősebb riffbe mennek át és azután elővezetnek egy újabb szólót. Nem is folytatom, kilóra megvettek!
A keselyűk hangjával és égzengéssel kezdődő záró tétel pedig egy epikus dalként indul, majd Judas Priest-es riffekkel folytatódik és egy groteszt szerzeménybe fordul, melyben szélsőséges énekhangok úsznak egymásra, az album a végső ütközet káoszából kikecmeregve egy rövid levezetéssel, hirtelen fejeződik be… én pedig indítom is újra.
A friss kiadó és az elsőlemezes zenekar együttműködése egy olyan korongot eredményezett, amin nem tudtam fogást találni. Az Okrütnik lemeze egy újabb album, mely helyet követel magának az év végi listámon, amiről november vége lévén azt hittem, hogy már lezárhatom…
Az ajánlót írta: Andris
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.