A közösségi média mételyének aranykorában, amikor egyesek eseményt csinálnak a reggelijük elfogyasztásából is, örömteli és üdvözlendő hozzáállásnak tartom a digitális tértől való elzárkózást, vagy legalábbis az erre való törekvést. Úgy gondolom, hogy ezeken a felületeken a jelenlét az arra fogékonyak körében az utóbbi évtizedben egyfajta kétes értékű presztízzsé vált, így a közléskényszerben szenvedők onthatják magukból a lényegtelennél lényegtelenebb közlendőiket. A budapesti black / death metalos Os formáció „szerencsére” önként rekesztette ki magát ebből a létformából… közösségi jelenlétük kizárólag a bandcamp felületre korlátozódik. A banda mögött álló személy, illetve személyek sikeresen őrzik névtelenségüket, fényképfelvételek nem készülnek, az alkotók kilétét tehát áthatolhatatlan misztikus homály fedi. Azért is tartom örvendetesnek ezt a hozzáállást, mert így a hallgató nem készen kapja az előregyártott terméket, hanem teret kaphat a képzelőerő, így az egész formáció egy megfoghatatlan, átláthatatlan formát ölt magára.
Az Os (a hivatalosnak tekinthető adatok szerint) 2014-ben kelt életre, első megnyilvánulása pedig egy 2017-ben megjelent, nagylemeznyi terjedelmű demó kazetta volt, mely digitális formában is elérhető. A demó kedvező fogadtatásra talált a hazai undergroundban, értem ezalatt azt, hogy az érdekeltekhez eljutott a zenekar híre. Tavaly elkészült az első EP-jük is, melyet szintén a múlt évben megjelent bemutatkozó nagylemezük követte… igaz, csak digitális változatban. Az Os bandcamp felületén november végén debütált Stationes Viae Mortis (avagy Állomások a halál útján) című albumuk március utolsó napján kapott fizikai formátumot a lengyel Morbid Chapel Records gondozásában, CD-n, 500 példányra limitálva.
Az Os a death metal mellett kötelezte el magát, hermetikusan nem elhatárolódva a black metal eredeti formájától sem. A demóhoz hasonlóan bő félórás terjedelmű anyagon négy latinul elnevezett tétel osztozkodik. Az előzmények ismeretében tehát a leginkább szembeötlő változás, hogy az Os ezúttal terjedelmesebb kompozíciókban gondolkodott, mint bármikor korábban. Bár az egyes tételek latin címeket kaptak, – a záró fejezetben fellelhető Vergiliustól eredő gondolatsor kivételével – a szövegek magyarul lettek megfogalmazva. A fogalmazás módjáról a Christian Epidemic dalszövegei jutottak eszembe, Széles L. Zsolték öntötték gondolataikat hasonlóan szimbolikus formába.
A Witchcraft gitáros, WLR stúdiójában készült felvétel kellően nyers és zsigeri, de mégsem fullad káoszba. A négy gránittömb nem hoz új elemeket a régi panelekből azonban ügyesen építkezik, a mélyen rezonáló hörgéshullámok mellett rekedt kántálások és üvöltések is bevetésre kerültek. A bárdolatlan szerzemények tempója kellően változatos, a gyors csörömpölések mellett kulcsszerepet játszanak a középtempók, de vánszorgó temetési menetek is felütik a fejüket. A mondanivalót nyomatékosítandó, a második tétel felvezetőjébe egy gregorián kórust is integráltak, ebben a fejezetben egyébként remek doom/death riffek is felbukkanak, a korai Paradise Lost, illetve az Autopsy nyomvonalán. A harmadik szerzemény egy tízperces death/black förmedvény, a végén helyet kapott éteri női ének ugyanolyan stílusidegen elem, mint az említett kórus, a recsegő effekttel együtt mégis működik. A záró szerzemény úgy indul, mintha egy korai Cathedral demót hallanánk a stílusteremtő Forest of Equilibrium időszakából. Azt a bizonyos riffet tovább is hallgattam volna, de az Os nem mereng tartósan a doom útvesztőiben, inkább a pusztítás útjára lép, azonban az a bizonyos riff a későbbiekben is visszatér.
Néhány napja dicsértem a Frozen Wreath debütálását, azzal, hogy akár a nemzetközi underground is felfigyelhet a lemezükre, az Os kapcsán csak ismételni tudom magamat. A Stationes Viae Mortis egy újabb ígéretes bemutatkozás a hazai underground katakombáiból.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.