A pozvakowski tíz év kihagyás után tért vissza egy igazán erős anyaggal. A lemezbemutató nem is kerülhetett volna méltóbb helyre, mint a Magyar Zene Háza. Az koncert felvezetéseként meghívott horvát etno noise-rocker Nemeček betegség miatt az utolsó pillanatban lemondani kényszerült a fellépést, helyükre az elmúlt időszak egyik legdinamikusabban fejlődő hazai formációja, a Stone Sober ugrott be, aminek én kifejezetten örültem. A Gyáva – akik magukat „Kelet-Európa legbátortalanabb zenekaraként” definiálják – volt a másik banda, akik bemelegítés feladatát vállalták. Érdekes összeállítás, három nagyon különböző csapat, de valahol a mélyre ásva meg lehet találni a közös gyökereket vagy inspirációt. De ebben a cikkben erre most nem akarok vállalkozni, inkább megpróbálom visszaadni ennek a nem mindennapi estének a hangulatát, mert ugyan zeneileg is lenne mit vesézni, de a hangulat volt az, amit ki szeretnék emelni.

A Stone Sober-t már negyedszer láttam nagyjából fél év leforgása alatt. Ebben volt előzenekari pozíció az A38 Tetőteraszán, volt szabadtéri koncert meg a lemezbemutató az agyig telt Szimplakertben. Az a helyzet, hogy annyira feszes az előadás, áthatóan annyira egy hullámhosszon van Cseni és Gyuri, hogy már csak ezért is érdemes megnézni őket. Ez egy last minute buli volt és ez talán egy picit érződött is az elején. Na, akkor is annyit lehetett érezni, hogy egy picit rutinból nyomták le az első három számot és ott még nekem az ének egy kicsit a hangszerek mögött szólt. Aztán a Cheaky Oversized Dreams a maga slágerességével átbillentette bennem a kapcsolót (lehet bennük is…) és onnan nem tudtam nem élvezni a bulit.

És ezzel nem voltam egyedül. Láthatóan az egyre nagyobbra duzzadó közönség is hasonlóan volt ezzel. Két csúcspontot emelnék ki. Nekem a Liquid Power mindig egy jóleső biztos pont, de itt a rögtön után következő Obsession or Passion-nel együtt hibátlan volt. A koncertet záró három dallal pedig úgy búcsúztak el, hogy szerintem mindenki elégedetten távozott.

A Gyáva nekem nagyon fura volt. Első gondolatom az volt, hogy a kategorizálásba beletörik a bicskám. Azután meg az az időszak jutott eszembe, amikor középiskolába kerültem és hirtelen sok új zenei inger talált meg (punk, alter, rock), ami addig nem és minden egyszerre. Na, valahogy így írnám le őket. Az említett stílusok mind a Gyáva részét képezik és ehhez pluszként a Leukémia féle hardcore is megjelenik. Az énekben legalábbis többször éreztem ezt. De persze lehetne még elemezni és nyilván egy rakás hatást felsorolni, ami egyedivé teszi a dalaikat, de nem gondolom, hogy egy koncertbeszámolónak ebbe az irányba kellene mennie. Azt sokkal fontosabbnak tartom, hogy a kategorizálhatatlanságuk ellenére meggyőző és energikus bulit nyomtak. A trió felállás ellenére is meggyőzően szóltak, még akkor is, amikor a gitáros/énekes egy dal erejéig átadta a zenélés „terhét” a ritmusszekciónak. Ha egy dalt kellen kiemelnem a koncertről, akkor azért bajban lennék, de legyen mondjuk a Kínai Jézus, bár szorosan ott van a nyomában a 404 meg a DNS is. De igazság szerint a műsor kerek egész volt, a ráadással együtt pont egészséges mértékben. Számomra ennél hosszabb szett már fárasztó lett volna.

Konklúzió: az este érdekes színfoltját jelentették, láthatóan sokan ismerték is őket, de én egyelőre nem lettem rajongó.

Az est főhősei a tíz év kihagyás után a kifejezetten erős lemezzel (rapid) visszatérő pozvakowski különösebb ceremónia nélkül sétáltak a színpadra és megzúzták az addigra agyig telt terem közönségét. A főként az új anyagra koncentráló szett fölénk tornyosult és betemetett. A hatást erősítette a különleges vetítés, amit retro filmvetítőkkel oldottak meg, fokozva a hangulatot. Kifejezetten csak a zenére koncentráltak, kizárólag a gitárok és a dob hangján kommunikáltak a közönségükkel, akik hálásan fogadták a változatos post metalt.

A hét tételes műsor valóban a friss lemez bemutatására fókuszált, hiszen teljes egészében elhangzott a rapid és csak az ezt megelőző 2016-os Iterum EP két dala (Peloton, Contra) került még fel a setlistre.
A koncert érdekessége számomra, hogy nem tartották magukat az eredeti számsorrendhez, hanem a jól megvariálták a rapid dalait és közéjük passzintották be a két EP-s számot. Tévedés ne essék, ezt még véletlenül sem rovom fel a srácoknak! Egy minden ízében különleges világot teremtettek arra a szűk órára, amiben minden szó feleslegesnek tűnt volna. Amit el akartak mondani, azt elmondták a zene nyelvén és a vizuállal.

Tökéletesnek éreztem a koncert minden momentumát, a hangzás erőteljes volt és pusztító, a koncert hossza tökéletes. Ennél több nekem már talán sok is lett volna.

Nagy köszönet a Magyar Zene Házának a lehetőségért.

Fotók: Vécsey Photo