Az olasz Punishment 18 Records-ot hasonló fanatikus gárda működteti, mint honfitárs a Frontiers kiadót. Míg az utóbbi kiadó a dallamos rock bandák gyűjtőhelye, addig az előbbi a thrash, a death és a doom metal lelkes támogatója. Megszoktam, hogy ha egy CD-n meglátom a logójukat, biztosan egy jó metal albummal fogok összefutni. A kiadó főként az olasz csapatokat favorizálja, de olyan vérbeli underground klasszikus is jelent már meg náluk, mint a brit Pitiful Reign – Visual Violence lemeze. Itt kezdte a pályafutását az Ultra-Violence, illetve ápolják az olasz thrash metal hagyatékát is (pl. Broken Glazz újrakiadások). Az utóbbi időben szélesítettek a kínálaton és a helyi doom mezőnyből is merítenek, az ő színeiben jött ki a Crimson Dawn friss lemeze is. Most pedig itt van a toszkán Razgate új albuma, amivel szintén nem árulnak zsákbamacskát.
A játék neve: old-school thrash metal. A négyes 2012-ben alakult, akkor még melodikus metalban utaztak, majd több tagcserét követően váltottak a kiadó profiljához tökéletesen passzoló muzsikára, mely a klasszikus Bay Area thrash (Slayer, Tesrament, Death Angel) vonalához áll a legközelebb. Egy EP és egy nagylemez után 2018-ban kerültek a kiadóhoz, ahol az idei a második nagylemezük. Egy akusztikus felvezetés (Lacrimosa Dies) után kezdődik is a szűk háromnegyed órányi rozsdás gyalulás. Az énekes/gitáros Giacomo hangja erősen Tom Arayát idézi. Tehát többnyire sikolyok nélkül hozza a Slayer frontemberétől megismert üvöltést.
A dalok (Rising Death, Broken By Fire, After The Storm, Shredding Praise) közép gyors tempóban haladnak, de előnyben részesítik a váratlan tempóváltásokkal előidézett begyorsulásokat. A banda azonban nem csak a tipikus thrasher dalszerkezetekre építkeznek, esetenként meglepő fordulatokkal is előállnak. Jó példa lehet erre a Behind The Wall Of Terror, vagy az ezt követő To the Rope!. A srácok zenéjében minden megtalálható, amit a stílus hívei joggal elvárhatnak, van itt csordaüvöltés, vijjogó szólók, groove-os tekerések, bólogatós középtempók, rövid kiállások. Nekem nincs is hiányérzetem velük kapcsolatban, azt kaptam, amit vártam.
A Razgate zenéje nem az a zene, amiről kisregényt lehetne írni. Ez igazi old-school thrash, igazi underground! Akinek hozzám hasonlóan sosem elég ebből a stílusból, bátran próbálkozzanak vele. Slayer és Tom Araya rajongóknak kiemelten ajánlott!
Az ajánlót írta: Andris
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.